Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Új játékost igazolt a Debrecen

| 2016. 11. 15. | 13:28:00
Nem megy a csapatnak, muszáj erősíteni.
Új játékost igazolt a Debrecen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DEAC Kamilla Gyógyfürdő kosárlabdacsapata leigazolta Velkey Jánost az első osztályú Zalakerámia ZTE KK csapatától. A 192 centiméter magas játékos elsősorban 1-es és 2-es poszton bevethető, a hét második felében csatlakozik Ferenczi Tamás együtteséhez - írja a debka.hu.

Nem sikerült jól a szezonrajt a DEAC-nak, hiszen jelenleg 4–3-as mérleggel mindössze az NB1/B Keleti-csoportjának 5. helyén szerénykedik. Bár a játékoskeret jelentős átalakulásokon ment keresztül a nyár folyamán, a csapat vezetősége további érkezőkkel igyekszik erősíteni.

Velkey János a harmadik szezonját kezdte meg idén Zalaegerszegen, ám a több játéklehetőség és a vezetők által felvázolt tervek meggyőzték a váltásról.

Nem kezdtük a legjobban a szezont, ezért a céljaink elérése érdekében úgy döntöttünk, hogy változtatnunk kell. Mivel a bizalom töretlen a szakmai stáb és a játékosok felé is, ezért elsősorban erősítésekben gondolkodtunk

– mondta Becsky István ügyvezető.

A 21 éves játékos Zalaegerszeg előtt megfordult a Vasas csapatában és Kecskeméten is, így fiatal kora ellenére már volt ideje bőven a tapasztalatszerzésre a felnőttek között. Utánpótlás játékosként végigjárta a válogatottakat, korosztályának egyik legtehetségesebb játékosaként tartják számon.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.