Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint tízezer embert várnak a debreceni főtérre

| 2016. 09. 06. | 15:28:00
A következő napokban Debrecen lesz a 3x3-as főváros.
Több mint tízezer embert várnak a debreceni főtérre
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jeles napok elé néz Debrecen: a Nagytemplom előtt szeptember 7-8-án 3x3-as World Tour Masters fordulót, majd ezt követően az 3x3-as U18-as Európa-bajnokságot rendeznek. A két nagy világverseny hivatalos sajtótájékoztatóján Papp László polgármester Debrecen dicsőségéről beszélt. Felidézte, hogy a város immár sok-sok világverseny professzionális megszervezésével és lebonyolításával érdemelte ki a hat kosaras világesemény rendezési jogát. Merthogy az előttünk álló két viadal csak az első kettő a sorban! A cívisváros ugyanis három éven belül még négy 3x3-as világ- vagy Európa-bajnokságnak ad otthont.

A Nagytemplom előtt lázas munka zajlik

A Kossuth téren gőzerővel épül a pálya és a lelátó. A következő napokban ide több mint tízezer debrecenit várnak. Az esemény ingyenes, így ez a szám nem a túlzott optiomizmus szüleménye.

A főszervező Becsky István viccesen megjegyezte, hogy az esőt a hét első két napjára rendelték, és a továbbiakban jó idő kértek az égiektől, akik meghallgatták a kérésüket.

A FIBA képviselője reményét fejezte ki, hogy a 3x3-as kosárlabda már a következő, tokiói olimpia műsorára felkerül, Papp László pedig ennek kapcsán bejelentette igényét 2024-re.

Debrecen kiváló helyszíne lenne a 3x3-as olimpiai versenyeknek

- így a polgármester.

Előbb a felnőtteké a pálya!

A World Tour Masters hét selejtezőjének egyike a debreceni (szeptember 7-8.), a sorozat döntőjét Abu Dhabiban rendezik. A cívisváros mellett olyan világhírű városok adnak otthont a kvalifikációs tornáknak, mint Mexikóváros, Peking, Prága vagy a 2016-os olimpia helyszíne, Rio de Janeiro. Magyar csapatoknak is szurkolhatunk majd a Kossuth téren, az első osztályban szereplő kosárlabdázókból álló nemzeti együttes (Mohácsi Máté, Kerpel-Frónius Balázs, Horti Bálint és Bíró Olivér) is elindul, de próbára teheti tudását a helyeikből álló Team Debrecen is.

A felnőtt palánkcsaták szerdán délután 16.40-kor kezdődnek, az utolsó meccsre 21.10-kor dobják fel a labdát. Másnap 17.15-kor kezdődnek a negyeddöntők, a finálét pedig este 21 órától rendezik.

A felnőttek után következnek a fiatal reménységek

Az U18-as Európa bajnokságnak szeptember 9. és 11. között ad otthont a Nagytemplom előtti aréna. A magyar válogatott a hölgyeknél esélyesként léphet pályára, hiszen 2015-ben megnyerték az EB-t, a világbajnokságon pedig a 3. helyezést érték el. A csoportok beosztása is megtörtént már, a lányok igazi „halálcsoportba” kerültek, hiszen az előző kiírás ezüst- és bronzérmesével kerültek egy hármasba (Izrael, Fehéroroszország). A fiúk helyzete sem sokkal könnyebb, ők a címvédő Törökország mellett Lettországgal küzdenek meg a továbbjutást érő első két helyért.

A szervezők sok meglepetést ígérnek, lesz freestyle- és akrobatikus kosárlabda, illetve zsákolóverseny is. A sajtótájékoztató után freesytle-osok ízeltíőt adtak a trükkjeikből az Aranybika előtt.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Húsvéti időjárás: az égiek kegyesek hozzánk
Húsvéti időjárás: az égiek kegyesek hozzánk
25-27 fok! Köszönjük, elég lesz!
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés