Hirdetés

A debreceni bajnokcsapat a BL-ben indulna

2018.03.11. 14:21

A debreceni bajnokcsapat a BL-ben indulna
Szép volt, fiúk! (Fotó: Magánarchívum)

Remélik, idén összejön a részvételi költség.

Hirdetés

Véget ért az idei hallássérültek futsal országos bajnoksága, amelyben hat csapat mérkőzött meg egymással. A Debreceni Siketek Futball és Sport Klubjának (DSFSK) csapata veretlenül – mindössze egy döntetlennel – zárta a bajnokságot, így immáron ötödik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára.

A bajnokság legjobb játékosa, Araczki István a debreceniek közül került ki. Az aranyérmes cívisvárosiak címvédőként szálltak versenybe, a tét ismét a Hallássérültek Futsal Bajnokok Ligájában (European Deaf Champions League) történő részvétel volt.

A BL részvételi jogát már kiharcolták a fiúk a pályán, most az egyesület azon dolgozik, hogy a körülbelül 2 millió forint költségvetésű részvételre fedezetet, támogatást szerezzen. Sajnos tavaly nem tudott indulni a csapat, hiszen nem sikerült előteremteni elegendő pénzt a részvételre, ám a klub bízik benne, hogy ez nem fordul elő újra.

Eddig két alkalommal mérettette meg magát a csapat a BL-ben, s mind a kétszer a középmezőnyben végzett a párbajozó 22 csapatból, másodjára egy helyet javítva, így mindenképpen törekednek a jobb szereplésre legközelebb.

 

futsalkispályás foci

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés