Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hatalmas DEAC-bravúr a nyitányon

| 2018. 02. 05. | 13:12:00
Megvan az első idegenbeli siker.
Hatalmas DEAC-bravúr a nyitányon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Először nyert idegenben bajnoki meccset a férfi kézilabda NB I/B-ben szereplő DEAC. A másodosztályban újonc egyetemisták Törökszentmiklósról hozták el mindkét pontot. 

Ősszel kétszer is megmérkőzött egymással a két csapat Debrecenben: előbb a Törökszentmiklós nyert, de a találkozót egy műhiba miatt meg kellett ismételni, és akkor döntetlenre végeztek a felek. Ezúttal is szoros, kiélezett csatára volt kilátás, és az előzetes várakozások be is igazolódtak. 

A debreceniek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a találkozó jelentős részében egy-két góllal vezettek, A 45. percben aztán már négy volt a DEAC előnye (20-24), és ekkor úgy tűnt, hogy a vége akár sima is lehet, ám a hazaiak rövid idő alatt felzárkóztak, sőt ki is egyenlítettek.

Mindössze húsz másodperc volt hátra a meccsből, amikor 26-26-os állásnál a találkozón 14 (!) gólig jutó Bíró Ádám belőtte a győztes találatot. 

A debrecenieknek jelenleg 15 pontjuk van, és ezzel a sikerrel megerősítették helyüket a tabella ötödik helyén, február 10-én, szombaton 18 órától pedig a hetedik helyen álló, 14 pontos Algyő gárdáját fogadják az egyetemi sporttelepen lévő DESOK-csarnokban. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Zsinórban kilenc gólt szerzett a Loki, ezzel nem maradt kérdőjel a bajnoki mérkőzés kimenetelét illetően.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
A debreceni kézilabdázók remek hangulatú összecsapáson tették fel az i-re a pontot.
Fölényes debreceni győzelem
Fölényes debreceni győzelem
Békéscsabán nyert a DVSC.
Rangadót nyertek a debreceniek
Rangadót nyertek a debreceniek
Egyre közelebb a bronzérem.
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Rangadónak indult a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki, edzőmeccs lett belőle.
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
A Budaörs ezúttal nem tudta meglepni a piros-fehéreket.
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Élesedik a harc a harmadik helyért.
Nyögvenyelős debreceni győzelem
Nyögvenyelős debreceni győzelem
A végén azért a hazaiak örülhettek.
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Két vereség után az Alba Fehérvár ellen javított a DVSC.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés