Hirdetés

A Habony-média durván mellélőtt

2017.04.02. 10:02

A Habony-média durván mellélőtt

A 15 ezer 912-ből sehogyan sem jön ki a debreceni 100 ezer.

Hirdetés

Szombaton a 888.hu nevű portál a Közép-európai Egyetem (CEU) kormányzati megszívatásához lelkesen asszisztáló médiumok sorába beállva a TV2-re hivatkozik, ahol a Debreceni Egyetem rektorhelyettesét szólaltatták meg az ügy kapcsán. A 888-as szerző az alábbi két mondattal találta felvezetni a nem túl érdekfeszítő cikkét:

Továbbra is a Debreceni Egyetem az ország egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézménye. Ezt bizonyítja, hogy idén is több mint 100 ezren szeretnének ott tanulni. 

Köszönjük az elismerést és a szép szavakat, de a 100 ezer az összes jelentkező száma a magyar felsőktatásban. Csak két kattintás, és megvan a pontos információ: 2014-ben 106 ezren, 2015-ben 105 ezren, tavaly pedig megközelítőleg 111 ezren jelentkeztek a magyarországi felsőoktatásba. A debreceni valóban nagyon népszerű és menő egyetem, de nem annyira, hogy a jelentkezők 90 százaléka ide pályázzon. Még többen akarják az ELTE-t, majd a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem következik.

Debrecenben 26 ezer 994 aktív hallgató van, 2016 őszén 15 ezer 912-en jelentkeztek, ebből 6 ezer 714 a felvett hallgatók száma.

habony

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés



Hirdetés