Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ilyen időjárással kell számolni

| 2016. 12. 04. | 12:07:00
Hideg, felhős, de száraz napok következnek.
Ilyen időjárással kell számolni
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap délután északnyugat felől egy felhőtömb vonul át az ország fölött, amelynek következtében ugyan csapadék kialakulása nem valószínű, de a Dunántúlon és délen csak pár órás napsütés valószínű. Az ország északkeleti harmadán ezzel szemben alapvetően kevés lesz a felhő, ugyanakkor a Tiszántúl északi részén néhol tartósan megmaradhat a köd vagy stratus. A változó irányú szél gyenge marad. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 3 fok körül alakul. A napközben is párás-ködös területeken ennél hidegebb idő ígérkezik.

Hétfőre virradóan a Dunántúl nyugati felén gyakran erősen felhős lesz az ég, de csapadék nem várható. Az ország többi részén eleinte derült időre van kilátás, azonban a hajnali órákban több helyen párássá válik a levegő, elszórtan ködfoltok, zúzmarás köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet is képződhet. A keleti, délkeleti szél többnyire gyenge marad. A felhős nyugati tájakon -1, -4 fokig hűl a levegő, másutt viszont -5, -8 fok között szóródik a minimum-hőmérséklet. Fagyzugokban ismét előfordulhat -10 fok körüli vagy alatti érték.

Hétfő délután folytatódik a száraz, változóan felhős idő. A Dunántúl keleti felén, valamint a középső tájakon számíthatunk a legkevesebb napsütésre. Az Alföld középső területein néhol megmaradhat a köd vagy rétegfelhőzet. A déli, délkeleti szél többnyire gyenge lesz, északnyugaton viszont gyakran élénk lökések kísérik. A délutáni órákban általában 1 és 5 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés