Civil Fórum Debrecen: tisztaságot igen, akkummulátorgyárat nem kérnek
Az újkerti lakótelepen, a Jerikó utcán tartott sajtótájékoztatót május 9-én, csütörtökön az önkormányzati választásokra készülő Civil Fórum Debrecen Egyesület. A szervezet elnöke, polgármesterjelöltje hangsúlyozta: a Civil Fórum olyan egyesület, amelyben nincsenek párttagok, jelöltjeik egyetlen politikai formációhoz sem kötődnek.
Gondola Zsolt Zoárd hozzátette: a város, így az Újkert lakói is elsősorban tisztaságot, jó közlekedési feltételeket, mérsékelt közszolgáltatási díjakat szeretnének, és azt, hogy ne működjön kínai akkumulátorgyár a városban. Ugyanezt képviseli a Civil Fórum színeiben a 20-as választókerületben induló Fássy Péter is – fűzte hozzá.
A képviselőjelölt rövid bemutatkozásában elmondta: tősgyökeres debreceniként fontosnak tartja a város jövőjét, azt, hogy mit hagyunk hátra a jövő nemzedékének, éppen ezért aggályosnak tartja a kínai akkumlátorgyárak építését. Kiemelte: sok panaszt kapnak azzal kapcsolatban, hogy elhanyagolt, koszos, sok helyen gazos az újkerti lakótelep. Ezért szerinte a választókerületben az egyik legfontosabb feladat a parkok rendbetétele.
Gondola Zsolt Zoárd ehhez még hozzátette: a jelenlegi városvezetés büszkén hirdeti, hogy Debrecen egy fejlődő, gazdag település. Ugyanakkor az egyesület polgármesterjelöltje úgy véli: jelenleg a többletberuházásokra fordított költségek elsősorban a külföldi tőke érdekeit szolgálják. „Szeretnénk a költségvetést a talpára állítani, és város kasszájában befolyó plusz bevételeket nem kínai beruházások elősegítésére, hanem a közszolgáltatások, például a szemétszállítás vagy a tömegközlekedés díjának csökkentésére fordítani.” – fogalmazott a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnöke, polgármesterjelöltje.