Bűncselekmények: jelentős emelkedés Hajdú-Biharban
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség és a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség március 12-én értékelte 2023. évi tevékenységet. Az értekezleten részt vett Ibolya Tibor legfőbb ügyészhelyettes.
Pocsai Edit főügyész beszámolójában elsőként utalt arra, hogy a vármegyében az elmúlt év során a regisztrált bűncselekmények számában jelentős emelkedés volt tapasztalható, amely meghaladta az országos átlagot.
Kiugróan magas volt a lopások, a közlekedési bűncselekmények, ezen belül is az ittas vezetések száma, növekedett a garázdaság, a kábítószerrel visszaélés, okirattal és készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés miatt indult büntetőügyek száma is.
Ezt követően részletezte az ügyészi intézkedések számának és eredményességének alakulását.
- A vádemelések jelentős többségét (68,3%) tették ki azok a vádiratok, amelyeknél a bíróság iratok alapján hozhatott döntést.
- Vármegyénk ahogy a korábbi években, 2023-ban is kiemelt figyelmet fordított a vádlottak beismerő vallomása mellett alkalmazható ún. mértékes indítványok megtételére.
- Az elmúlt évben a COVID-19 járvány időszaka után 116 ügyben került sor gyorsított eljárásban a vádlottak bíróság elé állítására.
Közjogi szakág
2023-ban az ügyérkezés kisebb mértékű csökkenése volt megállapítható
az ügyészi intézkedések száma is csökkent.
A törvényességi ellenőrzési feladatkör jelentős számát tették ki a szabálysértési elővezetést elrendelő határozatok, amelyek körében az elmúlt évben nagy arányú volt az ügyészi hatályon kívül helyezés.
A magánjogi intézkedések körében a bíróság előtti fellépést megelőző, ún. perelhárító jellegű felhívások, civil felszólítások kerültek továbbra is előtérbe a keresetekkel és a nemperes eljárás-kezdeményezésekkel szemben.
A büntetés-végrehajtási szakterületen 2023-ban az ügyérkezésben kisebb mérvű emelkedés volt tapasztalható, azonban némileg csökkent az ügyészi intézkedések száma. Az elmúlt évben markáns növekedést mutatott a vizsgálatok száma, amely arra vezethető vissza, hogy Berettyóújfaluban a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központja a férőhelyek szinte teljes kihasználtságával működött és ezen a fogvatartási helyen havi 2 alkalommal folytatnak vizsgálatot a szakág ügyészei.