Rejtélyes ismeretlen, aki rólunk álmodik a MODEM emeletén
Éberség nélkül élni olyan, mintha itt sem lettünk volna. Debrecen, Refik Anadol és egy hömpölygő analógia.
Két elektromos kukásautót kap Debrecen
A mintaprojekttel esélyt adnak arra, hogy Magyarország mielőbb be tudjon kapcsolódni a nemzetközi fejlődési folyamatokba
700 millió a DVSC-nek – ez nem hitelfelvétel volt, és nem is az idén
Lehetséges szponzorokról és a játékosok igazolásáról is beszélt a debreceni klubigazgató, Makray Balázs.
Megkérdeztük, hogy van-e olyan hajdú-bihari iskola, ahol nincs elegendő pedagógus
Több mint 4 ezer pedagógus tanít, a visszafoglalkoztatott nyugdíjasok száma nem éri el a kilencvenet.
Rendezett, fejlődő falut hagyna az utókorra Tetétlen új polgármestere
Bőr Ferenc Attiláné készül új feladatára, fejlesztésiprogramot készített, hamarosan lakossági fórumot tart.
Most megy
Több mint 30 éve skizofrén a csengeri gyilkos
Igazságügyi elmeorvos szakértőket hallgat meg a bíróság.
Nemzetközi elismerés a kiváló szimulációs oktatásért
A Debreceni Egyetem törekszik az eszközpark folyamatos fejlesztésére.
Versenyben a 40 év alatti gyermekorvosok
Azokat díjazzák, akik szívből jövő odafigyeléssel és az innovatív technikákat alkalmazva gyógyítják a kicsiket.
Az M35-ös leállósávjában futva menekült
Nepáliakat fuvarozott az embercsempész – vádat emelt ellene a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség.
DVSE-FTC: érvényesült a papírforma
A debreceniek vezetőedzője szerint kicsivel szorosabb eredmény is születhetett volna.
Hármas karambol Hajdúhadház határában
Két személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött.
Meghalt az apja által bántott csecsemő a kórházban
A kislány öt hónapot élt.
Egy asztalhoz ülne elődjével Tiszagyulaháza új polgármestere
Herbák József 12 évig volt önkormányzati képviselő – most, hogy segítse faluját, társadalmi megbízatású polgármesterként kezdi.
Hajtóvadászat: nem találják a hajdúböszörményit, aki gyilkolhatott
A férfi felismerésében bal karján lévő tetoválása segíthet.
Az EU a vendéglátóhelyek teraszain is betiltaná a dohányzást
A javaslat kiterjed a hevített dohánytermékekre is.
A Liverpool mestere többet vár Szoboszlaitól
Egy liverpooli támadó középpályásnak több gól kell legyen a célja - fogalmazott Arne Slot.
Helyben járó
Debrecenben enyhítettek az olaszliszkai késelő ítéletén
A saját testvérét szúrta meg.
A debreceni kossuthosok mindenkit legyőztek
Megnyerték az országos verseny döntőjét.
Holland kitüntetést kapott Pusztai Gábor
Az Oranje-Nassau Rend Lovagja címet Magyarországon – a Debreceni Egyetem tanszékvezetőjével együtt – összesen négyen birtokolják.
Új elnök a Debreceni Járásbíróság élén
Kinevezés.
Újabb TIVIZIG-dolgozók kapcsolódnak be az árvízi védekezésbe
A polgári és a berettyóújfalui szakaszmérnökség munkatársai is segítenek.
„Súlyos” adatok: a debreceni diákok 40 szézaléka elhízott
Folytatódnak az iskola-egészségügyi szűrések.
Kósa Lajos leadott 15 kilót, és elárulja a titkot
A debreceni politikus a fogyásával került a bulvárlap címlapjára.
Új elnök a Debreceni Járásbíróság élén
Hat évre nevezték ki.
Támogatott tartalom
Az adatközpontok infrastruktúrájának tervezése
Lássuk, mikre kell figyelni!
Életműdíjat kapott Dr. Ábrahám László
Szívügye a jövő mérnökeinek támogatása.
Megnyílt a 13. Zamat Fesztivál
4000 négyzetméteres rendezvénysátor várja idén is a gasztronómia szerelmeseit és a bulizni vágyókat az ősz legnagyobb gasztroeseményén a cívisvárosban.
Westernhangulat a Zamat Fesztiválon a Marnevall jóvoltából
A gasztronómia és a zene szerelmeseinek idén is felejthetetlen élményt ígér a Debreceni Zamat Fesztivál.
Campus
A szexuális abúzus gyermeknőgyógyászati kérdéseiről is beszéltek Debrecenben
Kongresszust tartott a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság.
Helyettes államtitkárként folytatja a Debreceni Egyetem oktatási igazgatója
Pósánné Rácz Annamáriához a felsőoktatás és a felnőttképzés tartozik a minisztériumban.
Az országban elsőként Debrecenben indul az új típusú honvédelemi képzés
A tantárgy két, egymásra épülő modulból áll.
Fesztivált szerveznek a Debreceni Egyetem egykori hallgatóinak és dolgozóinak
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Civis Honoris Causa címet kapott Bogsch Erik
A debreceni biotechnológiai üzem a jövő szempontjából a Richter számára a legfontosabb terület.
A Liu testvérek talárra cserélték a korcsolyát
Átvették diplomájuk Debrecenben. +Videó
A 110. tanévet kezdték el a Debreceni Egyetemen
Versenyképesség, rugalmasság, kiszámíthatóság, autonómia.
yoUDay: amire még a Valmar is csettint
Szeptember 18-án ismét telt ház várható a Nagyerdei Stadionban.
Hirdetés
Bűn és bűnhődés
A téglási vasútállomásról lopott biciklit; keresik a rendőrök
Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Befejezetlenül maradt egy tető Hajdú-Biharban
Erőszak lett a vége.
Simlis bűnözők átjáróháza a magyar-román határ Hajdú-Biharban
Hamis igazolványok és rendszámok akadtak fenn.
Hátba szúrta testvérét, majd fiatalkorút fogdosott – Debrecenben döntenek sorsáról
Első fokon 11 év fegyházbüntetésre ítélték.
Már nincsenek börtönben a szabolcsi vadászok, akik felelősek a jeladós farkas kilövéséért
Egyikük kilencéves kisfia sebesítette meg halálosan az állatot.
Minden, ami sport
A Szpari nemes gesztusa: további jegyeket adtak a DVSC-szurkolóknak
A Nyíregyháza-Debrecen derbit szombaton rendezik meg.
Esztergomi gyomros Debrecenben
Elek Gábor és Szilágyi Zoltán csatáját nem a DVSC vezetőedzője nyerte.
Ennél szebb bajnoki rajtot nem is kívánhattunk volna: a DEAC hetet vágott a Fradinak
A debreceniek gólzáporos mérkőzésen verték a tavalyi alapszakaszgyőztest.