Emlékeznek? 15 éve tombolt a Tisza

szabolcsihir.hu

2016.03.04. 19:24

Emlékeznek? 15 éve tombolt a Tisza

Gát és emberi erő hiábavaló volt: 700-nál is több házat kellett újjáépíteni a Felső-Tisza vidékén. +Videó

Hirdetés

A 15 évvel ezelőtti, 2001-es tiszai árvízi védekezésre és újjáépítésre emlékeztek március 4-én Nyíregyházán. A Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ebből az alkalomból tudományos konferenciát szervezett, amelynek a megyeháza adott otthont. A rendezvényt Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megbízott főigazgatója nyitotta meg; emlékeztetett: a természet rettentő ereje győzedelmeskedett az emberi erő felett 15 évvel ezelőtt, amikor 2001. március 6-án jelentős mennyiségű csapadék hullott, a Tisza elérte az addigi legmagasabb vízállását, és a nagy vízhozam következtében a töltésekre olyan óriási nyomás nehezedett, hogy a Tisza jobb parti töltése Tarpa és Tivadar között két helyen is átszakadt. Ennek következtében

mintegy 11 ezer embert kellett kitelepíteni.

A modern technika világában nagyon sok olyan eszköz szolgálja az emberiséget, amellyel biztonságossá próbálja tenni a környezetét, ám a természet erejével még nem tudja felvenni a harcot. Ezért a legfontosabb, ha arra törekszik, hogy lehetőségei és legjobb tudása szerint felkészüljön a védekezésre – zárta szavait Tollár Tibor.

Bakondi György nyugalmazott altábornagy, miniszterelnöki főtanácsadó úgy fogalmazott, iránymutató beavatkozás zajlott 15 évvel ezelőtt, Magyarország legnagyobb természeti katasztrófája idején, a védekezés és az újjáépítés akkor szerzett tapasztalatait a mai napig felhasználják a hasonló események kezelése során. Mint a miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte, a kiemelt kormányzati segítséggel párhuzamosan példátlan összefogás valósult meg a Felső-Tisza vidékén.

Nyolc telepüést öntött el

2001. március 6-án a hirtelen jött felmelegedés hatására a Kárpátokból nagy mennyiségű víz zúdult nyolc településre. A Tisza Tivadarnál akkor 1014 centiméteren tetőzött, 56 centiméterrel meghaladva az 1998-ban mért, és 149 centiméterrel túlszárnyalva az 1970-es értéket. A március 6-án délután bekövetkezett gátszakadásig a Tisza felső szakaszán 30 kilométer hosszú nyúlgát épült, alig több mint egy nap alatt. A hatalmas vízmennyiséget azonban a védekező erők sem tudták visszatartani, hiszen több helyen átáztak a töltések. Délben a kormány rendkívüli árvízvédekezési veszélyhelyzetet rendelt el a Felső-Tisza mentén, amely összesen 280 kilométer hosszú töltést érintett. Másfél órával később átszakadt a gát Tivadarnál. Az árvíz levonulása után 713 lakóházat kellett újjáépíteni, további 1444-et pedig helyreállítani. Az állam a beregi újjáépítésre 32,4 milliárd forintot fordított – emlékeztetett Bakondi György. 

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés