Varga Zoltán a parlamentben panaszkodott a Sámsoni út felújítása ürügyén
A debreceni DK-s több mindent kifogásolt.
Sokaknak ma már furcsán fest, de akkoriban rendkívül modern épületnek számított
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán emlékeztekmeg a tervezőről.
Szabó Bencét megbüntették a Lázár Jánossal szembeni partizánakciója miatt
A debreceni ellenzéki a felújított Csokonai színház avatóján várta a minisztert.
A Nagyerdei Stadionban most a cégek, szakmák versenyeznek – csak éppen a fiatalokért
Megnyílt a IV. Hello szakma! – Út a jövőbe! kiállítás.
Hortobágynak is termett babér a Nemzeti Vágta döntőjében
A versenyt immár a 17. alkalommal rendezték meg.
Most megy
Fidesz: Magyarország a leghatározottabban kiáll Izrael mellett
Egy éve követte el a Hamász a brutális terrortámadását.
A jó viszony jegyében kisegíti a Dunaújvárost a DVSC
A debreceniek kölcsönadják az egyik kapusukat.
Ingyenes csillagászati bemutatót tartanak Debrecenben
A rendezvényt szabadtéri távcsöves és lézeres bemutató zárja.
Egykori országgyűlési képviselőjét gyászolja a KDNP
Szilágyiné Császár Terézia Polgáron született.
Harminchárom év után fogták el a magyar plébános belga gyilkosát
Pont kerülhet az emberölési ügy végére. +Videó
„A kormány elüldözte az országból a meddő párokat”
A Demokratikus Koalíció azt javasolja, tolják ki a kezelésre jogosultak életkorát.
Az LMP megemelné a polgármesterek fizetését
Szerintük ez a lépés megerősítené az önkormányzatiságot.
Nagy munkára készülnek Zsákán
Csaknem öt és fél kilométeren végeznének fejlesztést.
Az ember-állat kapcsolatokat helyezték középpontba Debrecenben
Konferenciát rendeztek az egyetemen.
Debreceni kézisek: ötből öt
Egyelőre fut a szekér.
Megdőlt fa veszélyeztette a közlekedést a 4-esen
Debrecen közelében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.
Helyben járó
Óriási az érdeklődés Debrecenben a Whitney Houston koncertshowra
Bővítették a nézőterét.
Menesztették a Miskolc Holding vezetését
Jól működő, prosperáló, lakosságbarát rendszer felépítését várja el a polgármester.
Kerekes Gréta a legtöbb szavazattal került be a MOB Sportolói Bizottságába
A debreceni gátfutó izgalmas napokon van túl.
Terelőútvonalon két debreceni buszjárat
Közleményt adott ki a DKV Zrt.
Paralimpikonok beszélgettek a Nagytemplomban
Talkshow Debrecenben.
Mintha elátkozták volna ezt a debreceni kereszteződést
Közlekedési baleset Debrecenben.
Világszínvonalú cirkuszélmény Debrecenben Richter Flóriántól
Szétnyílt halálgömbben a motorosok, no meg temérdek állatprodukció az előadáson.
A debreceni rendőrök nagy erőkkel keresnek egy 16 éves lányt
Látta valahol Magyar Sárát?
Támogatott tartalom
Micsoda szerencse! 10 éves a Grand Casino
Ünnepeljen velünk Debrecenben! Ezúttal az ünnepelt hozza az ajándékot.
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Az október végi Zemplén Rallyn dől el a 2024-es abszolút magyar ralibajnoki cím.
Átélhető cirkuszélményt kínál Richter Flórián Debrecenben
Motorosok a halálgömbben, elefánt, lovak, valamint zseniális bohócpáros a porondon.
Nagyszabású együttműködés a további fejlődés érdekében
Nemzetközi szakemberek segítik Hajdú-Bihar vármegye önkormányzatának munkáját.
Hirdetés
Campus
Robotika az almáskertben, víztakarékosság – ezekről is szó volt a Debreceni Egyetem konferenciáján
A tudományos ülés fő témája a precíziós mezőgazdaság volt.
Aki elvégzi ezt a képzést Nyíregyházán, felvételi nélkül bejut a Debreceni Egyetemre
Fejlődik az ipar, mérnökökre van szükség.
A Debreceni Egyetem kutatói: az emberek a robotokat is megérthetik szavak nélkül
Azt vizsgálták, hogyan közeledtek vagy távolodtak a hangforrástól.
Látogatási tilalom a debreceni klinika egyik részlegén
A rendelkezés szeptember 26-tól visszavonásig érvényes.
Hogy néz ki a Debreceni Egyetem képzeletbeli művészeti kara? Most megtudhatja!
Különleges kiállítás nyílik a MODEM-ben.
Erre csettinthetnek a komolyzene debreceni rajongói
Több mint negyven koncerttel készül az egyetem zeneművészeti kara.
Letették esküjüket az új orvosok a Debreceni Egyetemen
A legjobbnak választott oktatókat kitüntették.
A virtualitás lesz a debreceni Kutatók Éjszakája legnagyobb újdonsága
A szeptember 27-i esemény programját sajtótájékoztatón ismertették a zeneművészeti karon.
Bűn és bűnhődés
Lezuhant egy vitorlázó kisrepülőgép Dunakeszin
Szerencsére nem történt tragédia.
Ilyen légalkoholszintet a debreceni rendőrök sem gyakran látnak!
A hajdúsámsoni férfinek nem csak ez az egy bűne volt.
Püspökladányi tanyákra, zártkerti ingatlanokra surrant be a tolvaj
Mindent vitt, ami mozdítható volt.
Anya és lánya vetkőzött ki magából a hajdúhadházi parkban
Könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon.
Minden, ami sport
A fővárosiak megtörték a DEAC lendületét
A debreceniek szoros csatában maradtak alul
A DEAC végre legyőzte a Honvédot!
A debreceniek végig vezetve nyertek hazai pályán.
Debreceni siker Újpesten is! A tabella élén a DEAC!
A DEAC rendkívül értékes győzelmet aratott.