Majkáék bombabulit csináltak Debrecenben

Debrecent olyan városnak tartja Majka, ahová úgy tér vissza, mintha az otthona lenne – lehet, hogy csak jól hangzik, de ezt mondta július 19-i debreceni koncertjén, a Campus Fesztiválon. Magyarország egyik legnagyobb jelenkori zenei- és médiasztárja a Halott Pénz után lépett fel. Természetesen Marsalkó Dávidék is megtöltötték az NI Nagyszínpad előtti hatalmas teret (az év elején a fiúk bevették a Főnixet), s a tömeg a több mint 440 ezer Facebook-követővel bíró rapperre csak tovább sűrűsödött.

Majka és Curtis duójának első számú kihívása a zenekar legjobb hangja, Kollányi Zsuzsi pótlása, akinek nemsokára megszületik az első gyermeke. A fiúk – derült ki a koncerten – végül leszámoltak azzal, hogy vokalista castingon keressék meg az énekes helyettesét, akihez ma már olyan slágerek fűződnek, mint a Campuson is az egyik legnagyobb lelkesedést kiváltó Valahonnan. Új tag helyett tehát Majkáék a technikát hívták segítségül egy „varázsdoboz” formájában, amelyen egyszerre vetíti Kollányi képét a színpadon és hozza a hangját – voilà, nincs Zsuzsi, van Zsuzsi!

Aki volt már Majka & Curtis buliján, tudhatja, maradandó zenei élményeket nem tőlük kell remélni, amiben erősek, az inkább az életérzés: egy erős másfél órás ugrálós, csápolós, koszos vérű kiszakadás alacsony belépő szinttel („Mint a szöveg itt-ott, jönnek a gyíkok/Nem kell nagy megfejtés vagy irodalmi hip-hop/Egészen másról kell szóljon ez az este/Pénz a zsebbe Segg a Seggre”/a Bomba vagy baby című szerzeményből).

Majka szerintem tűrhető rapper, de showmannek, kedves pojácának, zökkenőmentes hangulatfelelősnek egyenesen kiváló – valójában az ő személye az, s nem is a zene, ami a műsorfolyamot és a közönséget fedő alatt tartja, fűszerezi, párolja, összehozza egymással. 

Csütörtök este a fiúk hozták a magas Youtube-nézettségű dalokat, amiket elvárnak tőlük egy ilyen fesztiválon (Bomba vagy baby, Elvitte a szívemet, Valahonnan, Mikor a test örexik, Hatodik emelet, Mindenki táncol stb.), és üzentek a Magyar vagyokkal, ami persze Majka akceptálható vesszőparipája is: nehogy a politika, a média mondja már meg, kit kell utálni, miközben a bőrszínnél, a nemzetiségnél messze fontosabb szempont a jóindulatúság, a rosszhiszeműség. A végén pedig jött a tőle megszokott közvetlenség, a pacsik, puszik, ölelések az együtt éneklés az első sorokban állókkal.

Majka az a szerző, aki nem csinál lelkiismereti kérdést abból, hogy a tömegízlés szívéhez a metaforanélküliségen át vezet a legbiztosabb út és képes közben jól kiröhögni a saját gátlástalanságát.

Közönsége ezúttal is hálás volt az őszinte, nosztalgiázással színesített bohóckodásért, hiszen „Majka egy közülünk”, akinél kevesen képesek viccesebben előadni, milyen is volt a legendás polgári Aréna diszkófényeitől vakulni azokban a daliás kilencvenes években…

Ratalics László