Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Három a magyar igazság – hajléktalanoknál is!

| 2018. 07. 12. | 17:33:00
Nyilván fogják tartani a felszólítottakat.
Három a magyar igazság – hajléktalanoknál is!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Enyhítene az utcán élőkkel kapcsolatos szabálysértési változtatásokon az a kormánypárti módosító javaslat, amelyet július 12-én fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága – írja az MTI.

Ennek értelmében a rendőr 90 napon belül háromszor szólítja fel a hajléktalant a közterület elhagyására.

Csak akkor indítja meg a szabálysértési eljárást, ha ennek ez idő alatt negyedik alkalommal sem tesz eleget. A módosítás egyértelműen kimondja, hogy aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen, az szabálysértést követ el. De a változtatás pontosítja annak szabályait, mikor kell mellőzni az eljárás megindítását.

A jogszabály a hajléktalanokkal szemben speciális helyszíni intézkedési eljárást vezet be, amelynek keretében a rendőr felszólítja a hajléktalant a közterület elhagyására. Aki ennek eleget tesz vagy együttműködik, azzal szemben nem indul el az eljárás, ahogy azt az eddigi javaslat is tartalmazta. 

Az elfogadott változtatás szerint azonban a szabálysértési eljárást a közterületen életvitelszerűen tartózkodók esetében csak akkor indítja el a rendőr, ha a figyelmeztetésre 90 napon belül három alkalommal már sor került. 

Ennek ellenőrzésére létrejön egy nyilvántartás azokról, akiket helyszíni intézkedések alá vontak.

A nyilvántartásban az adatokat a helyszíni intézkedéstől számítva kilencven napig, vagy az eljárás megindításáig lehet tárolni.Utána az információk törlődnek a rendszerből. 

Aki ellen szabálysértési eljárás indul, az közérdekű munkával, vagy ha ezt nem vállalja, esetleg visszaeső, akkor elzárással sújtható.

Pénzbírság nem szabható ki. A szankcióról bíróság dönt.

Mivel az eljáráshoz az érintettet előállítják, a rendőrség ez idő alatt köteles gondoskodni a hajléktalan tisztálkodásáról és tiszta ruhájáról, ingóságáról és vele élő állatáról is. Az ingóságokat hat hónapig őrzik majd, ennek letelte után az arra kijelölt szerv megsemmisíti azokat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen egykori birtokán volt mire koccintani nagycsütörtökön
Debrecen egykori birtokán volt mire koccintani nagycsütörtökön
Átadták a megújult Pásztormúzeumot a Hortobágyi Nemzeti Parkban.
Hirdetés
Hirdetés
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Február 10-én ismeretlen helyre távozott.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés