Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

HUNÉP: a partnerek szemüvegén át

| 2018. 06. 08. | 09:51:00
A szavahihetőséget és a szakmai felkészültséget valamennyi megkérdezett hangsúlyozta a debreceni cég esetében.
HUNÉP: a partnerek szemüvegén át
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A HUNÉP Universal Zrt-nél napirenden van a generációváltás. A cég vezetői mindent megtesznek
azért, hogy méltó utódoknak adhassák át jövő évtől a stafétabotot, de vajon milyennek látják a
társaság eddigi teljesítményét a partnereik?

Barkó József, az OTP Bank ügyvezető igazgatója: Az első közös munkánk 1995 körülre
datálható, akkor referens voltam a bankban. A Vág utcán épített akkoriban a Hunép társasházakat,
és az (értékesítésre szánt) lakások finanszírozásából vállaltunk részt. Ezt követően volt egy időszak,
amikor kevesebbet dolgoztunk együtt a cégcsoporttal, de az elmúlt tíz évben ismét számos komoly
projekt részesei lehettünk. Ez egy bizalmi üzletág, melynek a szavahihetőség lényeges alappillére.
Az adott szónak értéke van, mely a közös munka és jövő miatt fontos. A Szűcs Gyula által irányított
Hunép ebben is mindig korrekt partnernek mutatkozott. Pénzügyi és szakmai értelemben ez
egyaránt igaz, hiszen a felvállalt munkákat – melyek között volt számos igazi kihívás – minden
esetben befejezték a kitűzött határidőig. A Nagyerdei Stadion rekonstrukciója kiemelkedő ezek
közül, mely ékes bizonyítéka annak a szakmai felkészültségnek és speciális tudásnak, amivel a
HUNÉP-csoport rendelkezik.

Kemény-Beke Ádám, beruházás lebonyolító mérnök: A HUNÉP-pel az első közös munkánk,
ami egyben az addigi munkásságom legnagyobb kihívását jelentette, a hortobágyi Epona Lovasfalu
megvalósítása volt. A rendszerváltás után ez volt az első olyan munka, ami külföldi befektetők
igényeinek megfelelően készült. A HUNÉP részéről az volt igazán érdekes, hogy miközben minden
energiájukat (embert és gépet) lekötötte a beruházás első üteme, a második ütem nem indult be.
Keletkezett egy űr, hiszen azt a hatalmas, és hirtelen felszabadult építőipari kapacitást valahogyan
kezelni kellett. De megoldották, mint annyi más kihívást is a közös munkáink során. Pedig ezekből
volt jó néhány. Talán elég csak az élményfürdőre, az informatikai és a műszaki karra, a nukleáris
medicinára utalnom. Nálam a partnerség alapja a szakmai hozzáértés, ami a HUNÉP-ben abszolút
jelen van. Egy olyan környezetben, ahol rengeteg a kókler, ez a szempont felértékelődik.
Hovánszki György, Nyírlugos polgármestere: A HUNÉP annak idején egy iskola építésével tette
le nálunk a névjegyét, és a debreceni székhelyű építőipari vállalkozáshoz azóta már több komoly
beruházás kivitelezése kapcsolódott a településünkön. Ezeknek a közös nevezője leginkább a
kiemelkedő minőségben ragadható meg. A már említett iskolaépületben például több száz gyerek
fordul meg naponta, ezen kívül felnőttképzésnek és egyéb rendezvényeknek is helyet ad az oktatási
intézmény, de mind a mai napig nem kellett felújítani – fogalmazott a települési vezető, akinek egy
kedves sztori is eszébe jutott a HUNÉP kapcsán. - A cég egy többfunkciós közösségi épületet épített
Nyírlugoson, és a ház tetejét a tervek szerint kupola fedte be. Már majdnem elkészült a munka,
amikor arra gondoltunk, hogy milyen szép gesztus lenne (az összetartozásunkat jelképezendő), ha
folyamatosan a nemzeti lobogót lengethetné a szél az épület tetején. A cégvezetők először ugyan
vakarták a fejüket, hiszen ez újratervezést és négy hónapos csúszást eredményezett, de megoldották,
amiért a nyírlugosi emberek hálásak Szűcs Gyulának és a kollégáinak.

Kovács Ferenc, a Monolit-Épszer Kft. ügyvezető igazgatója: Az első közös munkánk a HUNÉP-
pel 2001-ben volt, a Kassai úti egyetemi campus területén építettünk egy új épülettömböt. Vasbeton
szerkezetek építésével foglalkozunk, és a HUNÉP állandó alvállalkozói közé tartozunk. A minőség
és a határidők terén nem ismernek pardont, viszont mindig pontosan fizetnek. Ez pedig a mai
világban, a hazai építőiparban sajnos egyáltalán nem evidens. És ami számunkra legalább ilyen
fontos, hogy gyakorlatilag folyamatosan munkát biztosítanak nekünk. Ez változó, de az éves
árbevételünk 50-60 százaléka biztosan a HUNÉP-től származik. Sok közös emlékünk van, de talán a leginkább szívmelengető számunkra az volt, hogy a mi tudásunk is beépült a Loki gyönyörű új
stadionjába a Nagyerdőn.

Szabó Attila, az MNK Hungary Zrt. vezérigazgatója: Villamos kivitelezéssel foglalkozunk,
erősáramot és gyengeáramot szoktunk szerelni a HUNÉP alvállalkozójaként. Náluk természetes az,
hogy a megegyezett feltételeket a kézrázás után is tartják. Az elvárások terén talán a legszigorúbbak
a piacon,a tárgyalásaik során mindig nagyon határozott vonalat képviselnek. Velük minden
ártárgyalás kemény, de ha megegyeztünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy hozzájutunk a
pénzünkhöz. Ez a pénzügyi, gazdasági válság idején is így volt, tényleg együtt sírunk és együtt
nevetünk. Remélem, hogy ez a kétoldalú partnerség a generációváltás után a HUNÉP új
menedzsmentjével is megmarad. Én azért is hálás vagyok, főleg Hegymegi István vezérigazgató-
helyettesnek, mert tárgyalástechnikából, üzletpolitikából számomra ő mutatta meg elsősorban, hogy
hogyan csinálja ezt a vérbeli profi.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Korábbi játékosát gyászolja a debreceni klub
Korábbi játékosát gyászolja a debreceni klub
Feledi László 83 bajnoki meccsen lépett pályára a Lokiban.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Felszállt a első isztambuli járat Debrecenből
A török város kelet és a nyugat különleges ötvözete.
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!
Krones Charity Run: fuss jótékony célért Debrecenben!
Krones Charity Run: fuss jótékony célért Debrecenben!
Génterápiára gyűjtenek egy kisfiúnak.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Felmérés: miben fejlődhetnének az autósiskolák?
Felmérés: miben fejlődhetnének az autósiskolák?
Már több mint 250-en rögzítették a véleményüket – április végéig még te is megteheted!