Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csoportosan rontottak a rendőrre Hajdúböszörményben

| 2018. 06. 18. | 10:23:00
A kutyát is uszították. Debrecenben az ügy.
Csoportosan rontottak a rendőrre Hajdúböszörményben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint az elsőrendű vádlott, B.Z. és a harmadrendű vádlott, B.Z-né lánya tavaly július 1-én feldúlt állapotban hívta a mentőszolgálatot. Az asszony édesanyjához kért segítséget, mondván, a nő megvágta magát és ömlik belőle a vér. Azt is mondta, hogy siessenek, mert az apja agresszívan viselkedik,

„itten mindenkit meg akar ölni ez az ember”.

Az irányító mentőt küldött a hajdúböszörményi házhoz, értesítette a rendőrséget is. A mentőautó 5 perc múlva kiért, az ápoló azonnal hozzákezdett a harmadrendű vádlott ellátásához. Ekkor jött ki az udvarra a volt férj, az élettársak között heves szóváltás alakult ki. Az elsőrendű vádlott azt állította, hogy az asszony öngyilkos akart lenni, a nő szerint ugyanakkor a férfi vett ki a kezéből egy poharat, amivel aztán ő vágta meg az alkarját. A mentőápoló ekkor közölte az asszonnyal, hogy sérülése miatt kórházba kell szállítaniuk. B.Z-né vitába szállt a mentőssel, nem akart kórházba menni.

Erre a jelenetre futottak be a rendőrjárőrök, akik bementek az udvarra, hogy segítsenek a mentősöknek. Miután a mentősök körvonalazták a helyzetet, a rendőrszázados próbálta jobb belátásra bírni az asszonyt. Ekkor lépett ki az udvarra újra az elsőrendű vádlott, aki karjaival hadonászott, indulatosan kiabálva, feldúltan közeledett a rendőrökhöz – írja a vád. Sérelmezte, hogy senki nem engedte be őket és kijelentette, hogy az asszonyt nem viszik sehová. A rendőr többször is szólt, hogy hagyjon fel ezzel a viselkedéssel, ne akadályozza a rendőri intézkedést, B.Z. azonban továbbra is fenyegetőzött. Ekkor a járőr közölte vele, hogyha folytatja, előállítják a rendőrkapitányságra, de ez sem használt. A rendőrök meg akarták bilincselni, de a férfi ordítva kért segítséget az udvaron lévő rokonoktól, akik kiabálva keltek a családfő védelmére. A vád szerint a sérült harmadrendű vádlott még oda is ment és próbálta az egyik rendőr kezét lerántani élettársa kezéről.

Miután B.Z. belátta, hogy a rendőrök kitartanak a bilincs és az előállítás mellett, a felfokozott hangulatban arra utasította családtagjait, hogy engedjék el a ház kerítéséhez láncolt stafford terrier keveréket.

Fia, a másodrendű vádlott ekkor kapcsolódott be az eseményekbe. B.Z.T. előbb csak fenyegette a kutyával a rendőröket, majd eloldotta az ebet és a láncánál tartva 2-3 méterre állt meg előttük – írja a vád. Bár apja közben hagyta magát megbilincselni, közben többször is arra szólította fel a fiát, hogy uszítsa a kutyát a rendőrökre. B.Z.T. a kutyát két hátsó lábára állította, hergelte, így az eb egyre idegesebb lett. A másodrendű vádlott kis idő múlva a rendőrök felé lökte a kutyát, a felajzott állat ugrott egyet feléjük, de a támadást váratlan esemény hiúsította meg. Egy addig a közelben fekvő kaukázusi jellegű kutya felugrott, a levegőben elkapta a stafford terriert, majd harcolni kezdett vele. A kutyákat végül a másodrendű vádlott szedte szét, a karján meg is sérült, a mentősöknek a végén őt is el kellett látniuk.

Azzal, hogy a felajzott kutyát a vádlott a rendőrökre uszította, fennállt a reális esély arra, hogy a rendőrök 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedjenek – írja a vád.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hortobágyi csikósok csergettek a Tour de Hongrie mezőnyének
Hortobágyi csikósok csergettek a Tour de Hongrie mezőnyének
Hatalmas bukás a hajdúszoboszlói befutón.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.