Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A miniszterelnök is elköszönt a Loki egykori edzőjétől

| 2018. 06. 20. | 10:18:00
A mester a Debrecenért is sokat tett.
A miniszterelnök is elköszönt a Loki egykori edzőjétől
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A pesterzsébeti temetőben szerettei, tisztelői körében kísérték utolsó útjára kedden Kovács Ferenc labdarúgó mesteredzőt, aki 84 éves korában hunyt el május 30-án. A temetésen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

Az MTK nevében Deutsch Tamás klubelnök beszédében hangsúlyozta: a magyar és az európai futball egyik olyan egyéniségétől búcsúzik, akinek életpályájára "a futballban ritkán használt, pedig fontos szó illik" a legjobban, ez pedig az elegancia.

– Kovács Ferenc, a magyar futball egészének Feri bácsija, maga volt a megtestesült, valósággá vált elegancia – emelte ki Deutsch.

Garancsi István a Videoton labdarúgócsapatának tulajdonosa felelevenítette Kovács Ferenc régi sikereit fehérvári edzőként, majd az újkori eredményeket (a bajnoki aranyérmeket) említette, amelyekből már tiszteletbeli elnökként vette ki részét a legendás sportember.

– Sugárzott róla a hitelesség, a megbízhatóság. Soha olyat nem mondott, amiben nem hitt maga is. És róla soha rossz szót nem hallottam senkitől. Mindenki szerette, ki Feriként, ki Feri bácsiként. Bár ezt mindig kikérte magának – mondta Garancsi, aki szerint Kovács Ferenc nélkül a Videoton már soha nem lesz az, ami volt.

Kovács Ferenc az MTK saját nevelésű játékosaként 1954-ben mutatkozott be az NB I-ben, és több mint tíz éven keresztül viselte a fővárosi kék-fehérek mezét, akikkel bajnok és KEK-döntős volt, illetve kétszer megnyerte a Közép-európai Kupát. Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett a válogatottal.

Edzői karrierjét 1965-ben kezdte az MTK utánpótlásánál, 1968/69-ben már a felnőtt csapat kispadján ült.

A hetvenes évektől az Egri Dózsa, a Vasas SC, a Debreceni VSC, a spanyol Las Palmas, a Szeged SC és az Újpest vezetőedzője volt, illetve 1978 és 1979 között a magyar válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett.

Utóbbi poszton nyolc mérkőzésen két győzelem, négy döntetlen és két vereség volt a mérlege.

A Videoton SC-t 1972 és 1988 között három különböző időszakban irányította. Legnagyobb edzői sikereit Székesfehérváron érte el: 1976-ban bajnoki ezüst, 1984-ben és egy évvel később bronzérmes volt. Az 1984/85-ös szezonban az UEFA Kupa döntőjéig vezette a csapatot.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A Füredi úton a tűzoltók végzik a mentést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés