Amerikából jöttem: akinek Debrecen az álomhely

Kecskeméti Jennie Kaliforniából csöppent Magyarországra 17 évesen. Hét év elteltével feleség, édesanya és videóblogger vált belőle.

Amerikai álom?

Jennie édesapja amerikai, édesanyja magyar. A tengerentúlon dolgozó nagypapája révén ismerték meg egymást, annak ellenére, hogy a nő keveset tudott angolul. 17 éves volt Jennie, amikor családi okokból visszaköltöztek Magyarországra, Debrecenbe.

– A kinti élet tipikusan olyan volt, mint a filmekben: jó és rossz értelemben is. Haza csak kétévente, nyaranta jártunk, így teljesen amerikainak éreztük magunkat. Itthon is amerikai magyarként élek – vallja Jennie. – Minden más Amerikában, mint itt. Az Adyban voltam fél évig cserediákként 17 évesen, a diákok elfogadóan, segítőkészen álltak hozzám. Kint, ha csak egy valaki kedves hozzád, már annak is örülsz. Ott mindenki gonoszkodik, pláne ha ottani születésű az illető. Az idegeneket valamiért könnyebben elfogadják. Nagyon könnyen ítélkeznek külső alapján, és ennek hangot is adnak. Ilyenkor elindul a pletykálkodás, ami borzasztó. Mostanában egyre inkább kezd elharapódzni az iskolai zaklatás - csak az én sulimban ketten lettek öngyilkosok emiatt. Még megvan a régi emlékkönyvem, amibe minden diák írhatott üzenetet a másiknak. Az enyémben az áll, hogy egy osztálytársam „köszöni szépen, hogy csak én voltam kedves vele”. Szerintem az voltam, de csak másokhoz képest: nem bántottam, egyszerűen emberként kezeltem – mesélt a gyerekkoráról. Jennie-nek a mai napig meggyűlik a baja ha magyarul kell beszélni, bár már rengeteget fejlődött.

– Középiskolás koromig nagyon jól tudtam angolul és magyarul is, ez csak édesapámnak nem tetszett, mert azt hitte, anyával kibeszéljük. Mikor Magyarországra költöztünk, az első hetekben alig szólaltam meg. Nagyon nehéz nyelv. Épp esti gimnáziumba járok, szeretném megszerezni az érettségit, mert nem tudtam levizsgázni: odakint teljesen más a tananyag.

Elmondta, különösen igaz ez a matematikára és a történelemre, aminek oka az, hogy maguk választhatják ki, melyik évben melyik tárgyat tanulják.

Debrecenbe csöppenve

A nagy kulturális különbségek miatt Jennie nehezen szokta meg az itteni életet.

– Amerikában a magyar szokásokat egyáltalán nem tartottuk a családdal, ezért is furcsa megszoknom őket itthon. Most, hogy már családom van, jövök rá, milyen nehéz is ezeket fejben tartani. A legszembetűnőbb különbség a két ország hagyományai között a karácsony ünneplése. Például a Mikulás nekem december 6-án sosem hozott csomagot. Mi 24-én süteményt és tejet készítettünk elő, és a szarvasnak egy kis répát, aztán míg aludtunk, megérkeztek a meglepetések. Odakint mindenki a legdrágább ajándékokat keresi – túlzásba viszik a költekezést.

Jennie világosan kifejtette a véleményét a magyar emberekről is: elmesélte, milyen furcsa szokásokat, tulajdonságokat fedezett fel bennük, amióta visszaköltöztek édesanyjával.

– A legtöbb debreceni kedves, nekem eddig szinte csak jó tapasztalatom van, viszont meghökkentem, hogy a szülők az óvodában sokszor nem szívesen adnak ki pénzt semmiért, miközben számomra természetes, hogy nem akadok fent az ilyen kiadásokon. Magyarországon ünneplik a névnapokat, és illik is felköszönteni ilyenkor a másikat, mert szóvá teszik, ha nem. Odakint sosem hallottam ilyesmiről. Úgy látom, a magyarok sokat panaszkodnak, haragtartók, sokáig dühösek tudnak maradni a másikra; az amerikaiak sokkal megbocsátóbbak. Hosszúpályiban elmentünk egy társaságba az ideköltözésünk után, és mivel nem tudtam, hogy két puszival szokás Magyarországon köszönni, én egyből nagy öleléssel köszöntöttem a lányokat és a fiúkat is. Erre nagyon rácsodálkoztak: azt hitték, hogy tetszenek nekem, és mikor visszautasítást kaptak, eléggé a szívükre vették. Kínos volt. Itthon egyébként sokkal nehezebb barátokat szerezni, mert zárkózottabbak az emberek. Nagyon fura számomra a magázódás is, emiatt sokszor kerülök kínos szituációba, például az orvosi rendelőben.

Főállású feleség, anya, youtuber

Miután édesanyja Hosszúpályiból származik, és Debrecenben volt lakása, egyértelmű volt, hogy Debrecenbe költöznek. Itt kezdtek új életet, azóta már boldog feleség és két gyerek büszke édesanyja.

– Ma már nem költöznék vissza Amerikába. Anyukám és a nagymamám is itthon van, őket nem hagynám itt, ragaszkodom hozzájuk. A gyerekeinket is itt szeretnénk felnevelni, szerintem kevésbé veszélyes, mint Amerika – fűzte hozzá Jennie.

Férjével öt éve házasodtak össze, 24 évesen főállású anyaként gyermekeivel tölti a mindennapjait.

– Mindig is fiatalon akartam feleség és anya lenni. Úgy érzem, 18 éves koromtól kiéltem magam – nyilván más lett volna, ha Amerikában lakom, mert ott 21 éves kor alatt nem igazán szabad bulizni sem, amit egyébként én nagyon jónak tartok. Két dolgot bántam meg: az egyik, hogy nincs (még) érettségim, a másik, hogy nem szereztem meg a jogosítványt. Ez a két tényező nagyban megkönnyítené az életemet.

A gyerekek nevelése mellett Jennie a jennieland01 vlogcsatornát vezeti, 19 ezer követője van.

– Elvégeztem Debrecenben egy sminkes iskolát pár éve, és sok barátnőm kért meg, hogy mutassam meg például az alapozó helyes használatát. Miután rengetegen hívtak magukhoz, és nekem nem volt mindenre időm, készítettem egy videót útmutatóként. Feltettem a YouTube-ra, és hirtelen 50 ismeretlen is megnézte – avatott be a csatorna indulásába. – Mostanában már inkább az anyaságról és a mindennapjaimról vlogolok. Szerettem volna minden nap új tartalmat felrakni, de két gyerek mellett nagyon nehéz. Általában magam vágok, sokszor emiatt éjfél utánig fennmaradok, szerkesztem a videókat. Volt olyan, aki azt tanácsolta, vegyem fel a nap 24 órájában, hogy mit csinálok, ám ez roppant unalmas lenne…

Jennie autodidakta módon tanulta meg a videózás csínját-bínját.

–  Mielőtt elkezdtem a vlogolást, utánanéztem a videóvágó programnak, de azóta is tudok fejlődni a tartalomgyártásban. A YouTube-ból elég nehéz lenne megélni: ötezer feliratkozó után kerülhet be a videós egy partnerprogramba, ahol elvileg pár ezer forintot kap videónként.

Jennie nem a látogatószám növelése, vagy ismertségszerzés céljából kezdett el videózni: saját örömére gyártja a kisfilmeket a mai napig. Magyarországon ő tette fel először a YouTube-ra várandóssága pillanatait, hogy megörökítse azokat. A „Mi van a táskámban?” típusú videókban is úttörő volt, akkoriban ez még nem volt felkapott hazánkban, csak a külföldi youtuberek között. Nagy példaképei a Shaytards csatornát vezető család, akikre nagyon szeretett volna hasonlítani. Nézői között vannak 12 évesek is, amit Jennie meglepőnek tart, hiszen ő elsősorban felnőtteknek való tartalmakat gyárt, de minden követőnek nagyon örül. Családja is örömmel támogatja hobbijában. Emellett persze őt is elérték a rajongók, akik felismerik az utcán.

– Volt, hogy nézelődtünk a plázában a férjemmel, és ugyan csak mosolyogtak ránk, de fél füllel hallottuk, hogy rólunk suttognak. Sokan odajönnek köszönni, vagy át is ölelnek. A férjemet is gyakran leszólítják Debrecenben, legutóbb meg is írták nekem, hogy merre látták.

Mint minden tartalomgyártót, őt is rendszeresen megtalálják a rosszindulatú kommentelők, a trollok.

Van egy-két lány, akiket már név szerint ismerek és tudom, hogy ők a legtöbb videómnál furkálódnak. Már megtanultam ezeket kezelni, nem reagálok a trollkodásra. Rendszeresen megkapom, hogy miért teszek közzé mindent, vagy miért nem írok, beszélek helyesen magyarul. A gyerekeimre, a nevelési stílusomra, a férjemre való megjegyzések viszont nagyon tudnak zavarni. A másik problémám, hogy a rosszindulatú kommentelők nem tudhatják, mennyi energiába, időbe kerül egy videó elkészítése. Ezeket azért bőven kompenzálják az olyan helyzetek, mint például mikor egy gyerek ezt írja: „ha nagy leszek, én is ilyen akarok lenni”.

Gönczy Anna