Az esküvőn kimondott igenben nagyon sok nem is van
Kovács Margó esküvői szertartásvezető az egyik legnépszerűbb Hajdú-Biharban; megannyi külső helyszínre szervezett szertartásra hívják. Tud valamit, amit más nem – mély személyesség árad a szavaiból, ami mentes a giccstől. Igenekről és nemekről kérdeztük, stressz elleni pálinkáról, kondícióról és hűségről.
Cívishír: Önnek férje, társa, párja vagy kedvese van? Számít a megnevezés?
Kovács Margó: Nem érdemes ezen megnevezések között éles különbséget tenni, hiszen ezek a szavak inkább egymás szinonimái, amelyek ugyanazt a valóságot próbálják megvilágítani. Azt, hogy megtaláltuk azt a valakit, akivel megoszthatom az életem, s őáltala én magam teljesebb leszek: a férjemet, akiből mindig erőt meríthetek és szeretetével gondot visel rám; a társamat, akiben megbízhatok és minden körélmények között számíthatok; a páromat, aki nélkül csak fél ember lennék; a kedvesemet, aki nem ezért vagy azért szeret, hanem pusztán azért, mert vagyok, s egymásban találjuk meg saját létünk értelmét. Jómagam is felváltva használom ezeket a kifejezéseket.
Cívishír: Istenben hisz? A szerencsében? A sorban? Abban, hogy partnerünket valamiféle magasabb rendező elv intézi mellénk?
Istenben hiszek, aki nem valamiféle magasabb rendező elv vagy erő, hanem személy. Meggyőződésem, hogy maga Isten a házasság szerzője, aki a házasságra való meghívást a férfi és nő természetébe oltotta. Ezért a házasság egyszerre isteni és emberi intézmény, amelyben csodálatosan megvalósul Isten és ember együttműködése. Egyrészt mivel Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, kölcsönös szeretetük annak az abszolút és fogyatkozhatatlan szeretetnek a képe, mellyel Isten az embert szereti. Másrészt a házasság két szabadság s ezért két szeretet együttműködése. Isten ugyanis saját kezünkbe tette le sorsunkat, és rajtunk áll, hogy bátran és tétovázás nélkül megtaláljuk azt az embert, akit ő ránk bízott.
Cívishír: A másik felünk olykor nem a másik felünk, hanem egy önálló személyiség, és bármekkora a szerelem, az esküvő után sincs nagy, pink összeolvadás. Azaz a két ember két ember marad. Baj ez?Kovács Margó: Fontos látnunk, hogy házasságot kötni valakivel nem ugyanaz, mint „együtt lenni”, hanem együtt lenni azért, hogy valami közös dolog, közös „valóság” keletkezhessen. Ezért a házasság segít legyőzni az ember önmagába zárkózását, az önzést, egyúttal segít megnyílni a másik felé, a kölcsönös segítségre, önmaga odaajándékozására. Maga a házassági beleegyezés, az igenek kimondása is azt juttatja kifejezésre, hogy a házastársak kölcsönösen ajándékozzák és elfogadják egymást. Ez a beleegyezés, mely egymáshoz köti a jegyeseket, azáltal teljesedik be, hogy a kettő „egy test lesz”: Két ember egy reménnyel, egy vággyal és egy életformával. Immár semmi különbség sem testben, sem lélekben, valóban egy testben vannak. S ahol egy test, ott egy a lélek is. Valódi házasság csak ebből szintézisből születhet, nem pedig „csatlakozásból”, „egy-más-mellett-élésből”. Ez az egység viszont megköveteli, hogy hagyjunk fel individuális követeléseinkkel, igényeinkkel, hiszen amikor valaki megházasodik, akkor saját identitását is át kell formálnia, úgy, hogy a másikkal azonosulhasson, anélkül, hogy személyiségét elveszítené. Ebből kifolyólag bizonyos értelemben problémát okozhat, ha a házasság után két ember továbbra is két ember marad, és nem lépnek túl az én-en a mi felé. Ők ugyan megházasodnak, de csak házastársak maradnak. Bár kitartanak egymás mellett, hiszen a jó szándék nem hiányzik, de csak „egymás mellett” fognak élni. A szép házasság olyan, mint egy gyönyörű szimfónia, amelyben két dallam szól, nem egymásba harsogva, hanem egymást erősítve. Két embernek szinte emberfölötti remekműve.
Cívishír: Anyakönyvvezetőnek ritkán születik ember, mivel foglalkozik/foglalkozott eredetileg?
Kovács Margó: Persze én sem annak születtem, de életem folyamán felismertem, hogy erre a gyönyörű szakmára kaptam meghívást. Már kisgyermekkoromban azon vettem észre magam, hogy állok az óvodai szoba közepén, szavalok és mindenki rám figyel. Eredetileg testnevelő tanárnak készültem. Az élet azonban a közigazgatás felé sodort. Az államigazgatási főiskola elvégzése után a polgármesteri hivatalba kerültem dolgozni. Pár hét múlva az akkori anyakönyvvezető nyugdíjba ment, így lett a munkám egy része az anyakönyvi igazgatás. Néhány nap múlva jött a hétvége és elérkezett a pillanat, hogy a házasságkötő teremben, izgatottan beszélhettem az élet legcsodálatosabb érzéséről, a szerelemről és a házasságról. Annyira jól éreztem magam, hogy alig vártam a hétvégéket, hogy újból és újból ott lehessek, és ismét átélhessem azokat a felejthetetlen pillanatokat. Így kezdődött el a hivatalos anyakönyvvezetői pályafutásom, a 90-es évek közepén. Munkám során már a kezdetektől tapasztaltam, hogy a törvényi előírások korlátoznak, és szabályok közé szorítanak. Már amennyire lehetett, próbáltam ettől eltérni és egyre több érzelmet, személyes elemet beépíteni. Ez a hagyományostól eltérő stílus hamarosan feltűnt és tetszett az embereknek egy vidéki kisvárosban. Aztán pár év múlva jött egy nagy változás, amikor egyre gyakoribbá váltak a külső helyszíni esküvők, s ezzel megnyíltak azok a kapuk előttem, ahol már nem voltak szabályok és kötöttségek. Fokozatosan kialakulhatott egy olyan, privát, esküvői világ, ahol lehetőség volt egyedi, személyre szabott, meghitt ceremóniák lebonyolítására. Felejthetetlen esküvői helyszínek, csodás élményekkel, ami egy esküvői szertartást igazán emlékezetessé tehet. Hosszú út áll már mögöttem, és hálás vagyok azért, hogy a munkám egyben a hivatásom is.
Több ezer esküvővel, számos élménnyel, meglepetéssel és megoldandó feladattal a hátam mögött elmondhatom, hogy kimondhatatlanul boldog vagyok, és jó érzéssel tölt el, hogy ezen az úton járhatok.
Cívishír: Az a dolga, hogy fél óra alatt új világot teremtsen. Sorsot fordít – szó szerint. Mekkora felelősség ez?
Kovács Margó: Az esküvő során valóban egy új világ jön létre két ember között. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy ezt a világot a szertartásvezető hozza létre. Ezt az új világot a mennyasszony és a vőlegény teremti meg. Viszont az én feladatom az, hogy ezt a misztériumot szavakba öntsem és megjelenítsem. Mindez nem kis felelősség, hiszen az esküvő a nagy nap központi része, amely meghatározza annak egész további hangulatát. De amikor a szertartás alatt látom az ifjú házasok szemeiben megjelenő örömkönnyeket, akkor engem is ugyanaz az öröm tölt el. S tudom, hogy jól végeztem a munkám.
Cívishír: Nehéz a magasztos pillanatokban kordában tartani az érzelmeket. Önnek kell még ehhez erő vagy tökélyre fejlesztette az önkontrollt?
Kovács Margó: Nem hiszem, hogy feltétlenül kordában kell tartania egy szertartásvezetőnek az érzelmeit. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy minden egyes szertartáson teátrális módon kell kifejeznie emócióit, hanem csupán annyi szükséges, hogy természetesen viselkedjen. S mivel a párokkal az esküvőt megelőző egyeztetéseken elég közeli kapcsolatba kerülök, néha megesik, hogy a szertartáson velük együtt én is elmorzsolok egy-egy könnycseppet. De nem ez a jellemző.
Cívishír: Tényleg érdemes egy kis bátorítót inni a házasulandóknak a szertartás előtt? Szép, szép az esküvő, de mekkora stressz Ön szerint?
Kovács Margó: Úgy gondolom, érdemesebb tiszta fejjel igent mondani egy másik emberre. Minden bizonnyal hatalmas stresszel jár egy esküvő, hogy ott minden úgy történjen, ahogy a jegyesek eltervezték. De ezzel együtt jóval nagyobbnak és meghatározóbbnak kell lennie az örömnek, hiszen eljött az a nap, amikor a szeretetben végérvényesen egymásnak adják magukat: közöttük a falak leomlottak; a magányuk börtönéből kiléphetnek és a másik csodálatos világába beléphetnek; annyi minden, ami az életükből teljesen hiányzott volna, azt a társuk által megkapták; az ő öröme lett az én boldogságom; az ő fájdalmát én is érzem és hordozom. Mark Twain szerint életünk két legfontosabb napja, amikor megszületünk, és amikor rájövünk, hogy miért születtünk meg. A házasok esetében ez a második legfontosabb nap szerintem az esküvő napja, mivel ekkor mondják ki azt – amit már fentebb említettem –, hogy egymás létében találták meg, saját létük értelmét.
Cívishír: Gyönyörű az orgánuma és nagyon szépen, megnyugtatóan beszél, mégsem kenetteljesen - sok pár kifejezetten azért hívja Önt. Foglalkozik beszédtechnikával?
Kovács Margó: Gyermekként számtalan szavalóversenyen vettem részt. Mindig szerettem kiállni emberek elé és beszélni. Soha nem okozott gondot a szereplés. Sőt. A „nagy napra” is mindig tudatosan készülök. Már délelőtt próbálom átélni az esküvő hangulatát, ami számomra a meghittséget, boldogságot és a szerelemet jelenti egyszerre. Beszédtechnikával soha nem foglalkoztam. Belülről jön, magától. Amikor elkezdek egy-egy szertartást, és látom az előttem ülő szerelemes pár boldogságtól sugárzó arcát, azt, hogy a meghívott vendégek síri csendben, nyitott lélekkel figyelnek rám, ez egy olyan megfoghatatlan, mámorító érzéssel tölti el a szívem, hogy ettől lesz a hangom olyan megnyugtató.
Cívishír: Kifogástalan formában van. Mennyit és hogyan foglalkozik saját magával?
Kovács Margó: Minden embernek vagy egy külsője, amivel a Jóisten megáldotta. Aztán ott van a belső is… Igényes vagyok a környezetemre, magamra, az öltözködésre és a munkámra is. Rendszeresen sportolok és odafigyelek a megfelelő étkezésre, bár túl az ötvenen mindez nem olyan egyszerű. A szertartásvezetés, az esketés az évek során hivatásommá vált. Nagyon szeretem, élvezem minden mozzanatát, a megbeszélésektől kezdve a szertartás végéig. Kreatív, alkotó tevékenység, felemelő érzés. Büszke vagyok a munkámra, arra, hogy szerelemes párokat adhatok össze, sok boldog ember között dolgozhatok hétről hétre. Kell ennél több? Én pedig szeretem a szépet és a jót. Szeretek kiöltözni, magas sarkúban járni, sminkelni és mosolyogni, akár hétköznapokon is. De mindezek mellett hiszem és vallom A kis herceg szavait: „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Cívishír: Megállja a helyét a mai világban a holtomiglan-holtodiglan?
Kovács Margó: A szerelem és a hűség olyan egymásból fakadó alapvető értékek, hogy ezek nélkül létre sem jöhet valódi házasság. A házastársi szeretet ugyanis – amely két ember szerelmének gyümölcse – természeténél fogva a házastársak hűségét követeli meg. Ez következik abból a kölcsönös odaadásból, melyben egymásnak adják magukat. A szeretet mindig végleges akar lenni. Ki akarná azt, hogy ideig-óráig szeressék? Ezért a szeretet és az ebből következő hűség nem egy új döntésig tartó elhatározás. Az esküvőn kimondott igenben nagyon sok nem is van, és csak akkor őszinte ez az igen, ha ezek a nemek is ott vannak benne. Hiszen ha egy ember egy férfira vagy egy nőre igent mond, akkor az összes többire nemet kell, hogy mondjon. Ahhoz, hogy a házastársak az esküvő utáni hétköznapokban is megőrizzék az egymás iránti szeretetet és hűséget, nagyon sokat kell tenni. A házasság nagylelkű, túlcsorduló szeretetből él. Szent Pál apostol, amikor a Szeretethimnuszban megpróbálja a szeretetet jellemezni, akkor csak igéket használ. Mert a szeretet állandó cselekvés. A szeretet nem birtoklás, nem ahhoz hasonlít, hogy valakit megszereztem és azt használom, élvezem.
A szeretet nem birtoklás, hanem egy csodás tevékenység. Képesség arra, hogy magamból és a másikból kincseket hozzak elő, hogy két ember az egység csodáját újrateremtse.
Az utat a másikhoz újra megtalálja. Ehhez kell rengeteg érzékenység, irgalom, odaadás, bölcsesség, derű. Kell hozzá tengernyi idő, új mézeshetek és új nászutak. Nem magától marad szép egy házasság. Biztos vagyok abban, hogy az igazi szerelem nem múlik el, hanem mindennap megújul.
Bereczki-Csák Helga
