Legyen Debrecen ismét a magyar Liverpool!
A hatvanas évek második felében Debrecent a magyar Liverpool néven emlegették, hiszen olyan sok zenekar alakult a városban. A tendencia azóta is folytatódik, napjainkban is számtalan csapat működik Debrecenben, ismertebbek és kevésbé ismertek egyaránt.
Az FM90 Campus Rádióban egy hiánypótló, új műsor keretében ismerkedhetünk meg városunk és a régió zenekaraival.
Az Alföldi zene címmel induló műsorban műfaji megkötés nélkül mutatkoznak be a formációk, a könnyedebb, popos muzsikától kezdve a keményebb műfajokon át, a zajzenéig vagy éppen a gyerekzenéig bezárólag szinte minden stílus jelen lesz. A műsorban elhangzó interjúkból pedig nem csupán a zenekarokat ismerhetjük meg, hanem a régió zeneipari szakembereit is.
[Beillesztett cikk: Amikor még a rock dübörgött a Debreceni Egyetemen]
A február 7-én, 12 órától hallható első adásban Burai Árpád szerkesztő-műsorvezető vendége Jantyik Zsolt, a PG Csoport frontembere lesz, aki közvetett úton a műsor keresztapja is, hiszen zenekarának első albuma 1990-ben jelent meg Alföldi zene címmel.
Aki tehát szeretne képbe kerülni szűkebb pátriánk zenei életével,