Debrecen polgármestere nemet mondana a főpályaudvar-projekt fellazítására

Cívishír

2018.01.24. 11:23

Debrecen polgármestere nemet mondana a főpályaudvar-projekt fellazítására
A debreceni főpályaudvar látványterve (Debreceni önkormányzat)

Lekerült a napirendről, hogy a város is fizessen.

Hirdetés

Jelen állás szerint nincs szó arról, hogy az önkormányzatnak be kellene szállnia a főpályaudvar-beruházásba – reagált a Cívishír kérdésére Papp László.

Debrecen polgármestere hangsúlyozta: változatlan műszaki tartalom mellett kívánják elfogadtatni az idő közben 21 helyett már 34 milliárd forintos költségű intermodális központ megvalósítását, ami kapcsán a beruházás végrehajtásáért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakértők révén – 2018-as árakon – felülvizsgálja a projekt anyagi igényét, majd utána határoznak új közbeszerzési eljárásról. Erről egyébként kedden Kósa Lajos megyei jogi városok fejlesztéséért felelős miniszter is beszélt keddi, debreceni sajtótájékoztatóján.

Elektromos buszok? Az még odébb van

Kósa Lajos még december kijelentette: meg kell vizsgálni, Debrecen mennyivel tud beszállni a megemelkedett költségekbe. E melletti érvként azt hozta fel, hogy az elkészült létesítmények egy részét a város hasznosítja majd. A Modern Városok Programért felelős politikus a főpályaudvar kapcsán az elmúlt időszakban többször megjegyezte, elképzelhető a műszaki tartalom felülvizsgálata, optimalizálása. A Hajdú-bihari Naplónak adott interjújában például felvetette, nem értelmetlen-e drága szellőztető-rendszert építeni a jelenlegi tervek alapján a föld alá kerülő buszállomásnak, ha addigra (a 2020-as évek elejére – a szerk.) elektromos és alternatív meghajtású járművekkel kiküszöbölhető a probléma.

Ez utóbbit Papp László – derül ki a Cívishírnek adott válaszából – másként látja. – Nem tartom realitásnak, hogy Debrecen addig elektromosra cserélje a buszait. Lehetséges, hogy 15 év múlva így lesz, de garanciát nem vállalhatok. A szellőztető-rendszert meg kell építeni – mondta.

A felszínen? Úgy nem kell

– A város azt szeretné, ha az állam a jelenlegi műszaki tartalommal építené meg a létesítményt. Ha a főpályaudvarhoz tartozó felszín alatti buszpályaudvart a felszínen kell megépíteni, akkor inkább ne legyen intermodális központ. Mert annak semmi értelme, hogy az a napi 1100 autóbusz, ami jelenleg is megfordul a Petőfi téren, ugyan úgy pöfögjön tovább – fogalmazott.

– Ennek a projektnek a legdrágább része az, ami a föld alá kerül, de ez is az értéke. Ebből a szempontból a helyi ellenzéki erők is folyamatosan kritizálnak. De akarunk-e nagy felszíni buszvégállomást csinálni a Petőfi téren? Én biztosan nem. S mivel az intermodalitás sarokpontja, hogy a tömegközlekedés végállomása egy helyre legyen szervezve, a helyszín a vasútállomással adott, máshová felépíteni nem lehet – fűzte hozzá a polgármester. Megjegyezte: elfogadja, hogy a 2014 végén kalkulált árak 2018-ra megváltoztak, és azt is, hogy az állam a költségek kontrollálásában érdekelt, de a beruházást a város jövője és regionális központi szerepe miatt a kormány kiemelten kezeli.

Tegyük hozzá, Kósa Lajos az említett keddi sajtótájékoztatón már nem utalt a projekt műszaki tartalmának csökkentésére, mint mondta, a NIF tervezői értékbecslése a jelenlegi elképzeléseket veszi alapul. – Jelenleg nincs szó arról, hogy a hétköznapi ember számára érzékelhető módon eltérnének az intermodális központ 2014 végi tervétől, így például a buszpályaudvar a föld alatt kapna helyet – mondta a tárcavezető.

Azért fontos ezt ennyire kiemelni, mert szintén decemberben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is közölte: felülvizsgálják az eredeti tervekhez képest harmadával drágult debreceni beruházást és csökkenthetik annak műszaki tartalmát.

Papp Lászlóval a Cívishír hosszabb interjút is készített, amelyet hamarosan olvashatnak.

Ratalics László

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés