Hirdetés

Debreceni 21-es: Kürthy Éva világutazó

2017.12.07. 13:25

Debreceni 21-es: Kürthy Éva világutazó
Fokváros

A fájdalom nem múlik, de a bolygónk meseszép.

Hirdetés

Debreceniek, akik nagy utat jártak be, mire ide- és odaértek, ahol most vannak. Sorozatunkban a helyi közélet megkerülhetetlen alakjait mutatjuk be olyan címszavakban, amit maguk választanak. Mi csak kérdezünk. Huszonegyet. Ezúttal a sokoldalú Kürthy Évától, aki néptáncos, pedagógus és üzletasszony egyben.

Cívishír: Üzenjük azt a fiataloknak, hogy tessék néptáncolni, és akkor bejárjátok a világot?
Kürthy Éva: A mai korban néptánccal nehéz lenne ezt megvalósítani. Inkább csak Közép-Kelet Európára, azon belül is a Kárpát-medencére van esély. Az én utazásaim magánjellegűek, és a távolabbi úti célok izgatnak. Hajt a kíváncsiság.

Cívishír: Számoljunk! Hány ország vagy földrész van kipipálva?
Kürthy Éva: Az országokat hirtelen össze sem tudom számolni. Az Antarktiszon kívül mindegyik földrészen jártam, de nem skalpokat gyűjtök, hiszen egy-egy földrészre többször is visszatérek. Ausztráliát például sose tudnám megunni. Természeti adottságai lenyűgözőek. A Nagy-korallzátony a világ egyik legnagyszerűbb csodája.

Cívishír: Lottón nyert vagy kincset talált a debreceni kertjében?
Kürthy Éva: Sokat dolgozom. Évekkel ezelőtt egy tragikus balesetben elvesztettem egyetlen lányomat. Azután kezdtem el utazgatni. Kinek, minek gyűjtsek? A koporsón nincsen zseb – ahogy egy kedves ismerősöm mondja.

Cívishír: A sok utazás, a sok élmény tompítja a fájdalmat?
Kürthy Éva
: Nincs nagyobb fájdalom, amikor egy anya elveszíti a gyerekét, és ez az a fájdalom, ami sohasem múlik. Ha már így alakult az életem, az utazás az, ami felejthetetlen élményeket ad. Szeretném megismerni ezt a bolygót, a világot, amiben élek.

Éva, a búvárkodás rabja

Cívishír: Inkább a természeti csodák vonzzák, vagy a helyi arcok, kultúrák is?
Kürthy Éva: Mindkettő. Az út kiválasztásánál mindig a földrajzi adottságok alapján döntök, de utána igyekszem megismerni a helyi közeget, a kultúrát is. Hónapokat töltök például a felkészüléssel. Ha kiválasztom az aktuális célt, tűvé teszem az internetet, és próbálok mindent megtudni az adott ország, régió, közösség történelméről, kultúrájáról. Feltérképezem a látnivalókat és annak alapján tervezem meg az utam. Mindig egyénileg utazom, magam szervezek mindent. Bármerre járok, az emberi élet milyensége mindig vonz. Afrikában például olyan falvakba is elmentem, amelyek nem éppen turisztikai látványosságok, és ahol a lakosok nagy elszigeteltségben és szegénységben élnek. Számomra nem az ötcsillagos szállodák jelentik az élményt, hanem a betekintés egy más civilizációba.

Cívishír: Jól értem, hogy nem az egyhetes all inclusive nyaralások híve?
Kürthy Éva: Igen. Az aktív kikapcsolódás, pihenés mellett török lándzsát. Minél többet „megélni”, megismerni az adott országból.

Cívishír: Legközelebb merre kíváncsiskodik?
Kürthy Éva: Bejárom Floridát, az egész félszigetet. Többször jártam már az Egyesült Államokban, többek közt Floridában is, de sok minden kimaradt legutóbb, és sok olyan van, amit újra látni szeretnék.  Visszahúz a szívem.

Cívishír: Meséljen, milyen Amerika, sokak vágyálma?
Kürthy Éva: Természeti adottságai fantasztikusak, és rendkívül sokszínűek, hiszen hatalmas ország. Ugyanakkor a városokat járva a két véglet érhető tetten: az egyik oldalon a mérhetetlen gazdagság és luxus, a másikon a nyomorúság és a szegénység. San Francisco például az egyik kedvenc városom, kétszer is visszatértem. Hangulata, varázsa és a földrajzi adottsága páratlan.  Összességében egy rendkívüli adottságokkal megáldott város, mégis szinte minden utcasarkon hajléktalan fekszik, még a városháza kertjében is. Sose felejtem el, hogy Los Angelesben metróval akartam eljutni A-ból B pontba, de lent olyan arcokba botlottam, hogy nem mertem megvárni a metrókocsit, pedig nem vagyok félős, ungot-berket bejártam már, sok mindent tapasztaltam. Ott mégis sarkon fordultam, és inkább gyalog mentem el a célig.

Aloha, Hawaii!

Cívishír: Csak a jó meleg Afrika, ahol fülledt az erotika?
Kürthy Éva: Afrika számunkra egy elképzelhetetlen világ. Ezer arcot mutat. Rendkívül gazdag a növény- és állatvilága, a népeinek törzsi kultúrája. Tavaly Dél-Afrikában a Krueger Nemzeti Parkban jártam. Lenyűgöző. Oroszlánokat, leopárdokat, elefántokat és bölényeket fotózni szinte testközelből - természetes közegükben - valami felbecsülhetetlen élmény volt. Ugyanakkor megnéztem a johannesburgi bádogviskókat is, hogy szembesüljek a dél-afrikai valósággal. Mindenhol szögesdrótok övezik a házakat, de még a szántóföldeket is. Bementünk a szegénynegyedben egy boltba, ahol az árus egy rács mögött ült a portékáival együtt. Beadtuk a pénzt, ő pedig egy kis lyukon kiadta nekünk az árut. Ott így lehetett vásárolni.

Cívishír: Afrikát elhozta Debrecenbe is, sokunk örömére!
Kürthy Éva: Régi szerelmem a fotózás. Afrika állatvilágáról készített nagyméretű fotóimat a Képnézegető Galériában, a Bajcsy-Zsilinszky utcai Both-Dega Imbiszben állították ki.

Cívishír: Ázsiáról is tud jót mondani, ugye?
Kürthy Éva: Ázsia nem mindennapi szegmense földünknek. Engem Délkelet-Ázsia csodái vonzottak. Thaiföld és Indonézia is annyi különlegességet nyújtott, hogy azt nagyon nehéz szavakba önteni. Mivel búvárkodom, a víz alatti világok is megnyílnak számomra. Kívánom mindenkinek, hogy egyszer az életben legyen lehetősége eljutni oda!

Egy békés komodói varánusz társaságában, Indonéziában

Cívishír: A 2018-as kalandozásai Amerikában kezdődnek, de hol végződnek?
Kürthy Éva
: Azt még nem tudom. Egyelőre egy programot terveztem már meg: tavasszal egy körülbelül 270 kilométeres biciklitúra keretében megnézem a világ legnagyobb virágoskertjét, a híres hollandiai tulipánföldeket. Biciklis utat még nem csináltam, nagy várakozással tekintek elé.

Cívishír: Hollandia itt van egy csizmahajításra. Nehogy úgy érezze, hogy ki se mozdult!
Kürthy Éva: Év végére majd keresek valami távolabbit, szerencsére elég nagy ez a bolygó ahhoz, hogy megtaláljam a kedvemre valót.

Cívishír: Tekintsünk a távoli jövőbe! Mi van még a bakancslistán?
Kürthy Éva: Nincs bakancslistám, vagy ha a vágyak összességét annak nevezzük, akkor legyen! Nos, nekem régi vágyam átszáguldani Észak-Ázsián a Transzszibériai Expresszel. Remélem, 2019-ben össze is jön!

Cívishír: Tízezer kilométer vonatozásban mi a poén?
Kürthy Éva: Ez az a vidék, ahová az utazó autóval nemigen indul el. Ám vonattal lehetősége nyílik megismerni – többek között – Moszkvát, Jekatyerinburgot, Novoszibirszket, Krasznojarszkot, Irkutszkot, a Bajkál-tavat, Ulánbátort, majd Pekinget. Számomra ugyanis nem Vlagyivosztok, hanem a kínai főváros lesz a végállomás. Így lehetőségem lesz eljutni a kínai nagy falhoz is.

Cívishír: A 820 kilométeres Camino legyaloglásában milyen élvezetet talált?
Kürthy Éva: A dél-nyugat franciaországi St. Jean Pied de Portból az észak-nyugat spanyolországi Santiago de Compostelába gyalogolni egy testi és lelki próbatétel. Aki az El Caminót teljesíti – nekem 24 nap alatt sikerült –, egyedül mindent meg tud oldani az életben. Többé már nem hagyatkozik külső segítségre, megtanul bízni magában, és átértékelődig minden.

Az El Camino is kipipálva!

Cívishír: Örökké hajtani fogja a kíváncsiság? Mikor jön el az idő, amikor végre „megnyugszik”?
Amíg az egészségem engedi, addig minden évben belevágok egy vagy több, kisebb-nagyobb kalandba, de ahogy ismerem magam, akkor sem állok le, ha megöregszem, legfeljebb közeli úti célokat keresek.

Cívishír: Melyik a világ legjobb helye?
Kürthy Éva: Nagyon nehéz választani.  Talán Ausztrália. Ott minden megvan: a természet elbűvölő szépsége, a városok rendezettsége, és a lakoság anyagi jóléte is. Bár számomra az első szempont a fontosabb. Hogyan is lehetne elfelejteni a búvárkodást a Nagy-korallzátonynál?

Cívishír: Melyik a világ második legjobb helye?
Kürthy Éva: Hawaii. Vagy inkább holtversenyt hirdetek az első helyen: Ausztrália és Hawaii. Utóbbihoz is kegyes volt a teremtő, amikor a varázslatos tájakat osztogatta. Mindegy, hogy éppen melyik szigeten van az ember, amit lát, azt tátott szájjal csodálja.

Cívishír: Melyik a világ legrosszabb helye?
Kürthy Éva: Nincs legrosszabb. Meg kell tanulnunk mindenben meglátni, megtalálni az élet gyöngyszemeit.    A magamfajta kíváncsi ember nyitott szemmel és lélekkel jár. Sokszínű a világ, van gazdagság és szegénység, de nem biztos, hogy a szegénységben élők boldogtalanabbak, mint a gazdagok.

Cívishír: Sokat látott, sokat tapasztalt. Hogy élünk mi, magyarok?
Kürthy Éva: Polgár Ernőt idézném: „Ha utazol, s megismered a világ kultúráit, szűkebb hazád olyan tisztán ragyog majd előtted, hogy látó ember leszel.”

Cs. Bereczki Attila

turizmusutazás

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés