Hirdetés

Debrecen felvette az ünneplőjét - minden lakosának jut egy kis fény

2017.12.03. 20:48

Debrecen felvette az ünneplőjét - minden lakosának jut egy kis fény
Mintegy ezren hallgatták a beszédeket a főtéren (Fotó: Ásztai Csaba)

Papp László, Kósa Lajos és az egyházfők mondták hozzá a köszöntőt.

Hirdetés

Advent első vasárnapján, december 3-án 17 órakor a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtásra várták a cívisvárosiakat. Évről évre így ünnepel Debrecen!

Idén az adventi időszakban három vasárnapon és a szentestét megelőző szombaton a Kossuth téren ünnepi térjáték, karácsonyváró gondolatok, gyertyagyújtás és nagytemplomi adventi találkozások várják a közös ünneplésre vágyókat. Debrecenben az idei gyertyagyújtások vezérgondolatai a családról, Józsefről, Máriáról és Jézusról szólnak.

A vasárnapi közös gyertyagyújtáson vesz részt és köszöntőt mondott Papp László, Debrecen polgármestere, Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök és Fekete Károly református püspök.

Immár évtizedes hagyomány, hogy az adventi vasárnapokon egyházi és világi vezetők, debreceniek és idelátogatók együtt vagyunk és teszünk hitet a kereszténység legszebb ünnepe, a karácsony mellett. Több mint 200 ezer égő díszíti idén Debrecent az adventi időszakban, így elmondhatjuk, hogy minden debreceninek jut egy kis fény, amit a magáénak érezhet

- mondta Papp László, a cívisváros polgármestere, akinek szavai után fényárba borult a belváros.

.A beszédeket felvezette az ünnepi gólyalábas térjáték az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház, a Kuckó Művésztanya, az Alföld Színpad, a Debreceni Népi Együttes és az Ady Endre Gimnázium diákjainak közreműködésével.

Galéria

Debrecenadventbelvárosdíszkivilágítás

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés