Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Emlékezés, majd futás vissza a jövőbe - debreceniekkel!

| 2017. 10. 11. | 13:19:00
Sok debreceni vérzett el a caporettói áttöréskor.
Emlékezés, majd futás vissza a jövőbe - debreceniekkel!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

 Több mint ezer kilométeres emlékfutással tisztelegnek az első világháborúban elhunyt katonák előtt, a caporettói áttörés századik évfordulója alkalmából. A Centenáriumi emlékfutás a hősökért elnevezésű futás résztvevői Simicskó István honvédelmi miniszter beszédét követően rajtolnak el szerda délelőtt a budapesti Hősök teréről.

 A Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint a budapesti startnál a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola növendékei is futnak, ezen felül hagyományőrzők segítségével idézik meg a "kor hangulatát".

A magyarországi szakaszon 82 településen halad keresztül az emlékfutás, a rédicsi határátkelőt várhatóan jövő szerda délután érik el a futók. A Kobaridban lévő célállomásra pedig a tervek szerint október 24-én délután futnak majd be. A mintegy 1020 kilométeres útvonal alatt több településen helyi lakosok, civil szervezetek, iskolások is csatlakoznak a futókhoz.

A caporettói áttörésben illetve az 1917. december 3-ig tartó hadműveletben, ami XII. isonzói csata néven is ismert, számos olyan alakulat vett részt, amelynek helyőrségei a mai Magyarország területén voltak és állományukban döntően magyar nemzetiségű katonák harcoltak. Magyarország területéről Budapest, Székesfehérvár, Debrecen, Pécs, Nagykanizsa, Veszprém, Esztergom, Szeged és Győr katonai egységei, míg a mai határon túli települések közül Nagyvárad, Szabadka, Kassa és Szatmárnémeti gyalogezredei vettek részt a harcokban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hortobágyi csikósok csergettek a Tour de Hongrie mezőnyének
Hortobágyi csikósok csergettek a Tour de Hongrie mezőnyének
Hatalmas bukás a hajdúszoboszlói befutón.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.