Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nem aprópénzt kapott Debrecen, Szoboszló, a Hortobágy és a Tisza-tó!

| 2017. 09. 07. | 20:13:00
Kiemelt turisztikai térséggé vált.
Nem aprópénzt kapott Debrecen, Szoboszló, a Hortobágy és a Tisza-tó!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debrecen-Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai térségbe 35,81 milliárd forint összegű forrás érkezik, ebből 30 fejlesztési programot valósítanak meg, két kivétellel valamennyit hazai forrásból – fejtette ki a Tisza-tó Térségi Fejlesztési tanács elnöke egy poroszlói sajtótájékoztatón csütörtökön.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöki tisztét is betöltő Kovács Sándor úgy fogalmazott: évek óta nagyon sokan és sokan dolgoztak azért a kiemelt státusért, amelyet a kormány augusztus 14-i rendelete valósággá tett. – De nem csak határozat született, kaptunk apanázst is hozzá – fogalmazott.

A fejlesztési tanács elnöke szerint a kormánydöntést a régió éves turisztikai eredményei alapozták meg:

a vendégéjszakák száma például tavaly 8-9 százalékkal nőtt, a teljes kiemelt térségben megközelítette az 1,7 milliót. Ebből Debrecen és Hajdúszoboszló térségé 1 millió 300 ezer, míg a Tisza-tavié 300 ezer volt.

Az egész térség részesedése az országos mutatókból eléri az öt százalékot. Ennél nagyobb részesedést csak Budapest és a Balaton ért el – közölte az elnök.

A Tisza-tó és azzal földrajzilag szorosan egybefonódó Hortobágy térsége 9,38 milliárd forintot fordít turizmusfejlesztési beruházásra. Ennek részleteiről Farkas Zoltán Tibor, a Tisza-tó TFT alelnöke elmondta, 330 millió forintot már nevesített is a kormány, ennyit fordíthatnak horgászturisztikai fejlesztésre.

Elmondta: világörökségünk, a puszta fejlesztésére hárommilliárd forint fordítható. A fejlesztés része lesz egyebek között a síkvidéki kerékpározás, a tematikus szigetek fejlesztése a Tisza-tónál, a hét települést érintő program a szabadvízi strandok fejlesztése. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A debreceni „simli” után is keresik a tervezőt
A debreceni „simli” után is keresik a tervezőt
Nem csak a Vértesi úti felüljáróról van szó.
A nemzetközi fronton erősít a Debreceni Egyetem
A nemzetközi fronton erősít a Debreceni Egyetem
Egyre élesebb az egyetemek közötti verseny a hallgatókért.
Több százerezer forintos biciklit lopott Debrecenben
Több százerezer forintos biciklit lopott Debrecenben
Nem sokáig élvezte a bringázás örömeit.
Kossa György elköszönt: lezárul egy korszak a Debreceni Egyetemen
Kossa György elköszönt: lezárul egy korszak a Debreceni Egyetemen
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnökeként utoljára szólt a Debreceni Egyetem szenátusa előtt.
Ingyenes programokkal tér vissza a Virágudvar
Ingyenes programokkal tér vissza a Virágudvar
A Debreceni Virágkarnevál kísérőrendezvénye mindenkit vár az Ifjúsági Házban.
Kezdődhet a Nagyállomás felújításának előkészítése
Kezdődhet a Nagyállomás felújításának előkészítése
A Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal korszerűsítését is érinti a kormányhatározat.
Tömegek boroztak, fröccsöztek a Békásnál
Tömegek boroztak, fröccsöztek a Békásnál
Szombat este körözni kellett szabad helyekért.
Tűzoltók mentettek gólyát Debrecenben
Tűzoltók mentettek gólyát Debrecenben
Szikkasztóba esett a madár.
Debreceni sebészhallgató nyerte a humorversenyt
Debreceni sebészhallgató nyerte a humorversenyt
Az orvostanhallgató meggyőzte a közönséget is.
A Debreceni Egyetem megtette javaslatait
A Debreceni Egyetem megtette javaslatait
Rendkívüli ülést tartott a szenátus.
Hirdetés
Hirdetés
Nagy területen ég a legelő Újtikosnál
Nagy területen ég a legelő Újtikosnál
A tűz átterjedt egy erdős területre is.
Hirdetés
Afrikai sertéspestis egy hazai állományban
Afrikai sertéspestis egy hazai állományban
Mind az 1850 állatot le kell ölni.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gondosóra program: feljelentést tettek
Gondosóra program: feljelentést tettek
Hűtlen kezelés és a költségvetési csalás gyanúja miatt.
Azonnali hatállyal kivontak a forgalomból egy gyógyszert
Azonnali hatállyal kivontak a forgalomból egy gyógyszert
A betegektől is visszahívják az érintett vény nélküli készítményt.
Gazdaság
Magyar Péter: Megszüntettük a lopást és a pazarlást
Majd 1000 milliárd forinttal csökkentették a hiányt – jelentette.
Nemzeti Földalap: átláthatóbb hasznosítást ígérnek
Kiemelten támogatják az állattartókat és a fiatal gazdákat.
Kezdődhet a Nagyállomás felújításának előkészítése
A Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal korszerűsítését is érinti a kormányhatározat.
Uniós források: fókuszban a lakhatás és a közlekedés
Átalakítják az országot - mondta a miniszterelnök.
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Debreceni vérplazmaadás letisztult, biztonságos, újjávarázsolt környezetben.
Támogatott tartalom
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Különleges éjszakai program várja az érdeklődőket augusztusban Debrecenben.
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Válaszd a Semmelrock prémium térburkolatait!
Nyári sportok gyerekekkel
Nyári sportok gyerekekkel
Hogyan vigyázzunk a saját testünkre is?
A Magyar rapszódia érkezik Hajdúszoboszlóra
A Magyar rapszódia érkezik Hajdúszoboszlóra
Világszínvonalú néptáncelőadás Hajdúszoboszlón.