Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Micsoda tervek! Debrecent is érinti az új európai bicikliút

| 2017. 09. 25. | 19:56:00
Csak éljük meg! Mi már annak is örülnénk, ha bringázhatnák Szoboszlóig. Vagy Böszörményig.
Micsoda tervek! Debrecent is érinti az új európai bicikliút
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2019 nyarára elkészülnek a Budapest-Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztések, így a fővárosból kerékpáron is el lehet majd jutni a Balatonra - jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hétfőn Velencén, ahol sajtótájékoztatón mutatták be a Velencei-tó kerékpáros forgalmát számláló berendezést.

Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy

a következő két évben "soha nem látott mértékű", kerékpáros turizmust érintő fejlesztés valósul meg Magyarországon.

A 110 kilométeres Budapest-Balaton bicikliút tervei 2-3 héten belül készen lesznek. Hozzátette: pontos költségek még nem ismertek, de kilométerenként 80-100 millió forinttal számolva vélhetően 8-10 milliárd forintba fog kerülni.

Révész Máriusz az új európai bicikliúttal kapcsolatban kiemelte, hogy a nyomvonal a Bodeni-tótól indulva, Ausztrián keresztül haladva, Magyarországon az Őrséget, a Balatont, a Velencei-tavat, Budapestet, Egert, Hortobágyot és a Tisza-tavat érintve Debrecenig haladna. Hozzátette, hogy reményei szerint később két keréken Székelyföld vagy akár a Fekete-tenger is elérhető lesz majd.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Február 10-én ismeretlen helyre távozott.
Hirdetés
Hirdetés
Kihallgatták Varga Juditot
Kihallgatták Varga Juditot
A volt igazságügyi miniszter a Központi Nyomozó Főügyészségen járt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés