Nagy lépés a cigányság felemelkedéséért

MTI

2017.05.17. 16:38

Nagy lépés a cigányság felemelkedéséért
A kép illusztráció

Örököltük problémáit, most lesz pénz a megoldásukhoz, ígéri az államtitkár.

Hirdetés

A területi felzárkózást segítő programot indít a kormány összesen kétmilliárd forintból az öt leghátrányosabb helyzetű járásban – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon.

Czibere Károly hangsúlyozta, a "Végtelen lehetőség" elnevezésű program keretében az öt érintett járásban –

  • Cigánd, Gönc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye),
  • Kunhegyes (Jász-Nagykun-Szolnok),
  • Baktalórántháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg),
  • Sellye (Baranya)

– egyenként 400 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre, a nyertes programokat négy év alatt kell megvalósítani. 

A pályázatokat június 1-jétől szeptember 29-éig lehet benyújtani. 

Az államtitkár a program legfontosabb céljának nevezte, hogy a leghátrányosabb helyzetű járásokban élő embereknek lehetőséget biztosítson a felemelkedésre. Emlékeztetett arra, hogy az előző hat évben, a társadalmi felzárkózás stratégiája keretében megalkotott programok során számtalan jó ötlet, módszer született az egyes településeken, és ezek kézzelfogható eredményeket hoztak. 

Az államtitkár kiemelte: a kormány az új kísérleti modellprogram segítségével is a kiváló helyi kezdeményezéseket szeretné támogatni, de mivel a problémák – például az alulképzettség, az alulfoglalkoztatottság, a szociális gondok – nem állnak meg a települések határainál, a lehetőségeket járási szintre emelik.

Ennek során összekötik a problémakör egészségügyi, lakhatási, szociális és foglalkoztatási vonatkozásait, és komplex módon kívánnak segíteni. Abban viszont nem változik a rendszer, hogy továbbra is szeretnének a problémákhoz "közel menni", feltárni a gondokat és célzottan adni ezekre hatékony választ – közölte.

Czibere Károly elmondta azt is, hogy elsősorban nagyobb, országos hálózattal rendelkező civil, karitatív vagy egyházi kötődésű szervezetek pályázatait várják, mert ezek már jól ismerik a kormányzat céljait, a módszereket, van rálátásuk, tapasztalatuk a programok sikeres végrehajtásában. 

Hangsúlyozta azt is, hogy nem romaprogramról van szó, de azok a problémák, amelyekre megoldásokat szeretnének nyújtani, leginkább a cigányságot érintik. A legfőbb cél az, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei megkaphassanak mindent, ami szükséges ahhoz, hogy versenyképes felnőttekké válhassanak, a felnőttek pedig piaci alapú munkából tudjanak megélni - mondta az államtitkár.

Zuhanyzó és mosógép

A sajtótájékoztatón Hörcsik Richárd (Fidesz), a zempléni és abaúji térség országgyűlési képviselője azt közölte, hogy választókerületének két járása, a cigándi és a gönci is érintett a programban. Hozzáfűzte, hogy már eddig is voltak ezekben a térségekben jó programok, hiszen például Cigándon három olyan szolgáltatóház működik, ahol a nehezebb sorsú családok moshatnak, ebédet készíthetnek, de akár zuhanyozhatnak vagy melegedhetnek is, ha a szükség úgy hozza. Vizsolyban pedig romatanodát adtak át, amely azóta is jól működik. 

A képviselő hangsúlyozta, hogy olyan örökölt problémáról van szó, amit nem lehet egyszerre megoldani, csak lépésről lépésre lehet eredményeket elérni. Az irány viszont érezhetően jó – jelentette ki.

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés