Debreceni szállodabiznisz: majd meglátjuk...
Gondola Zsolt Zoárdnak, a Civil Fórum Debrecen Egyesület önkormányzati képviselőjének is van véleménye a debreceni szállodavásárlásról. Amint arról beszámoltunk, a debreceni önkormányzat a Debreceni Vagyonkezelő Zrt-n keresztül megvásárolta a Hotel Lycium. A vagyonkezelő csaknem 1 milliárd forintot fizetett a Keviép Hotel Kft-nek, illetve további 120 parkolóhelyet is megvásárol majd 250 milló forintért.
Gondola szerint a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. éves beszámolóiból többek között arról kaptak tájékoztatást az önkormányzati képviselők, hogy a Debreceni Gyógyfürdő Kft. eredményét jelentősen rontja a Lycium Hotel működtetése.
Ez egy ráfizetéses, kedvezőtlen üzleti konstrukció volt, így a változtatást mi is szükségesnek tartjuk, ugyanakkor aggályokat vetnek fel az adásvétel körülményei
- fogalmazott a képviselő, hozzátéve: elmaradt a közgyűlés tagjainak előzetes tájékoztatása, ami egy ilyen nagy ügyletnél elvárható lett volna, másrészről aggályos, hogy ha egy üzleti alapon létrejött szerződés esetében nem a megszerzett vagyontárgy rentabilitását emelik ki, hanem a vagyonnövelés és a vagyon egybentartása, ezek pedig politikai megfontolásokra is utalhatnak.
A Civil Fórum Debrecen Egyesület annak mérlegelése érdekében, hogy hasznos-e a város számára a szálloda megvásárlása, kérdésekkel fordult a Vagyonkezelő Zrt.-hez az üzleti megfontolások megismerése érdekében, amelyről tájékoztatni fogja városunk polgárait. Ugyanakkor felhívjuk arra is a figyelmet, hogy az ilyen nagy értékű üzleti vagyon vásárlása esetén a döntéshozók felelőssége is megkerülhetetlen kérdés, amire a szálloda működésének egy éves eredményei fognak választ adni
- fogalmaz közleményében Gondola Zsolt Zoárd.