Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A bérunió megvalósulása Debrecen ügye is

| 2017. 04. 30. | 18:20:00
A cívisvárosból is azért mentek sokan külföldre, mert alacsonyak a bérek - így a jobbikos.
A bérunió megvalósulása Debrecen ügye is
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben járt Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki a Belvárosi Közösségi Házban megtartott lakossági fórumán mutatta be a párt által kezdeményezett Bérunió európai polgári kezdeményezést.

Gyöngyösi Márton elmondta, itt az idő, hogy az Európai Unióban az árak kiegyenlítődését a munkabérek kiegyenlítése kövesse, hiszen

csak így állíthatjuk meg a magyar emberek tömeges elvándorlását és a magyar városok és falvak elnéptelenedését.

A nyolc közép-európai ország képviselői által életre hívott kezdeményezés célja, hogy az „Egyenlő munkáért egyenlő bért!” elve az Európai Unió alapokmányaiba is bekerülhessen. Ezért a Jobbik és partnerei az Európai Bizottsághoz fordulnak, majd a kezdeményezés elbírálását követően egy év alatt egymillió ember aláírását fogják összegyűjteni.

A politikus rámutatott, hogy a bérunió megvalósulása Debrecen ügye is, hiszen a cívisváros tömegesen nyugatra távozó dolgozóit európai színvonalú bérekkel itthon tarthattuk volna.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés