Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen rákapcsolna a turizmusban is

| 2017. 03. 08. | 11:18:00
Vonzóbbá tennék a várost a családosoknak.
Debrecen rákapcsolna a turizmusban is
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen térsége is kiemelt turisztikai fejlesztési régió lehet – hangzott el a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) keleti régiójának keleti régiójának március 7-i, debreceni ülésén.

A Kölcsey Központban rendezett tanácskozáson elhangzott: a sikeres évkezdet után a forgalmi mutatók további növekedésében bíznak az MSZÉSZ keleti régiójának szállodásai.

Széles Diána, Debrecen turizmusért is felelős alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy Debrecennek nagyon komoly ambíciói vannak a turizmusban.

Mint fogalmazott: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Magyar Turisztikai Ügynökséggel a térség kiemelt turisztika fejlesztési régióvá nyilvánításáról. A közös gondolkodás mellett a programok összehangolásával már konkrét ügyekben is testet öltött a települések együttműködése. Példáként említette, hogy idén már a megyeszékhely rendezi a Hortobágyi Lovasnapokat.

Debrecen célja, hogy hosszú hétvégés családi úti céllá váljon, ehhez kapcsolódik a nagyerdei strandfürdő és az állatkert teljes megújítása – tette hozzá.

Az eseményen tisztújítást is tartottak. A régió vezetője Szerdi Zsuzsanna, a Hotel Lycium szállodaigazgatója maradt, két helyettesének Kovács Tamást, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Apollo, Aqua-Sol és Béke szállodaigazgató-helyettesét, valamint Szűcs Csabát, a Belga étterem igazgatóját választották.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés