Varga Zoltán: fasiszta módszerekhez nyúlt a DKV

– Nyílt titkokat fogok mondani, bár aki Debrecenben él, mindenki tudja, hogy Kósa Lajosnak mindig voltak kedves cégei, kedvenc cégvezetői, akik bármit megtehettek – közöttük élen jár a DKV, ami már 2008-ban, a közelekedés átszervezésére kiírt tendert is sajátos körülmények között nyerte meg. Pályázatában azt ígérte, nyereséges lesz, kiszámíthatóvá válik a közlekedés, sűrítik a járatokat, 8 év után lecserélik a buszokat. Mindez köszönőviszonyban sincs a valósággal, sőt a valós csődtől már csak az önkormányzat veszteségkompenzációja menti meg, ami éves szinten 2,5 milliárd forintos tétel. És most kiderül, még ügyeskednek, trükköznek is –
kezdte keddi sajtótájékoztatóján Varga Zoltán. A Demokratikus Koalíció képviselője elmondta, információi szerint a közlekedési cég a gazdálkodásán keletkezett réseket a saját dolgozói megnyomorítása árán próbálja eltüntetni úgy, hogy miközben megfélemlíti és manipulálja a dolgozóit, felrúgja a kollektív szerződéseket és a műszakpótlékokkal machinál. Azaz – fogalmazott a politikus – papíron a bér nő, a valóságban azonban egyetlen fillérrel sem. Varga szerint ezzel a DKV fasiszta módszerekhez nyúlt, ami semmiképp, de egy önkormányzati cég esetében főként nem engedhető meg.
– Felszólítom Papp László polgármestert, hogy védje meg Debrecen polgárait, dolgozóit és haladéktalanul indítson vizsgálatot, majd tegyen intézkedéseket a menedzsmenttel szemben
– mondta Varga, majd hozzátette, a DKV-val kötött közszolgáltatási szerződést évről-évre úgy írják át, mint valami családregényt, ami alátámasztja, hogy következmények nélküli cégről van szó, aminek nem kell elszámolni a köz vagyonával.
Az előzményekről ITT olvashat.


















