Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceniek kérésének tettek eleget

| 2016. 10. 25. | 14:04:00
Megújult a Füredi Kapu társasház játszótere.
Debreceniek kérésének tettek eleget
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni önkormányzat az Epreskertben és a Kiss Ernő utcában is új játszóteret épített, melyeket idén márciusban adtak át. 2016-ban a játszóterek karbantartása és fenntartása folyamatos volt, melynek keretében lehetőség nyílt mintegy 20 játszótér felújítására. Kicserélték az elavult eszközöket. Minderre az ez évi költségvetésből 8 millió forint áll összesen rendelkezésre.

Hernádi Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője ismertette,

az önkormányzat a játszótér felújítások során 2016-ban több játszótér körbekerítését is elvégeztette, így többek közt a Füredi Kapu társasház lakóinak kérését figyelembe véve lett körbe kerítve a Böszörményi út 68. sz. mellett lévő játszótér is.

A mintegy 70 folyóméter kerítés az időjárási viszontagságokat kiálló, zöld színű, műanyag bevonatú horganyzott táblás kerítéselemekből épült meg. A körbekerítés, illetve az új eszközök telepítése a játszóterek üzemeltetésére és fenntartására elkülönített önkormányzati költségvetési keretből valósult meg.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Földutakat aszfaltoznak Görbeházán
Fővárosi cég végzi a kivitelezést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!