Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kinyílik a debreceni intézmény kapuja

| 2016. 08. 24. | 18:05:00
Feladatokban és népmesékben bővelkedő évad lesz!
Kinyílik a debreceni intézmény kapuja
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott augusztus 24-én a Vojtina Bábszínházban Asbóth Anikó igazgató, Láposi Terka igazgatóhelyettes és Komolay Szabolcs, Debrecen város alpolgármestere. A színház hivatalos évadnyitó napját, az Idesüss a figurásra! családi rendezvényt augusztus 28-án tartják az Emlékkertben, ahol maga az alpolgármester is segédkezni fog a kapunyitásban.

Sok feladat lesz idén is

Asbóth Anikó ismertette a bábszínház kiemelt feladatait az évben: az évadot az Idesüss a figurásra! rendezvénnyel nyitják meg, amelyen a hagyományaikhoz híven az évad kínálatából adnak ízelítőt interaktív játékok formájában. Színházi nevelési workshopot tartanak  az évad folyamán több alkalommal. Októberben a Magyarországi Bábszínházak Országos Találkozóján vesznek részt Kecskeméten a nagy sikerű Tessék engem megmenteni című produkciójukkal, és szintén ezt, illetve a Holle anyót viszik a kolozsvári Puck Bábfesztiválra. Vendégeik az évadban a KÁVA társulat, akik négy alkalommal játszanak, és színházi nevelési programot is tartanak kisiskolások számára. A Magyar Művelődési Intézettel közösen az ország 6 bábszínházával együtt 60 órás felnőttképzési programot is indítanak.

Népmesékben bővelkedő évad lesz

Az évadban elsőként színre viszik G. Szász Ilona Álomszövő Pendula című meséjét, a kamarateremben Láposi Terka A sárig kicsi kígyó című magyar népmesét rendezi meg. A nagyszínpadon bemutatják még a Markó Róbert által írt Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála előadást, Kolozsi Angélától A sót és Kárpáti Péter Carlo Collodi: Pinokkió című meséjének feldolgozását. 

A bábszínház bérletajánlóját itt tekinthetik meg.

Anyag a fókuszban

Láposi Terka, a bábszínház igazgatóhelyettese elmondta, hogy színházi-nevelési programjukra idén is várják óvodás csoportok, iskolai osztályok, sajátos nevelési igényű gyermekekkel és felnőttekkel foglalkozó szervezetek bejelentkezését is. Ezekről is lehet tájékozódni a minden hónapban megjelenő Bábosházi Soroló című programfüzetből és honlapjukon.

A Vojtina kiállítótermében idén az anyag, és annak alakíthatósága lesz fókuszban. Az anyagból való teremtésnek a folyamatát szeretnénk a közönség előtt neves művészek életművel felmutatni. Grosschmid Erik, Pócs Judit, Csille Márta, Fekete Dóra, Bodor Judit: egy-egy anyag használata kapcsán szólítják meg az alkotókat. Bagossy Levente díszlettervező, képzőművész színpadi terveihez készített makettjeivel mutatkozik be. Idén pedig már hetedik éve, hogy a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola hallgatói vizsgamunkáival zárják a kiállítási évadot.

Folytatódnak a beszélgetős esték

Láposi Terka beszámolt arról is, hogy folytatják a két évvel ezelőtt megkezdett, nézők, szülők, pedagógusok, színházi alkotók, és különböző tudományterületek képviselői közötti kommunikációt.

Fókuszba most a XXI. század emberképét helyezzük - mondta.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés