Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Sokkoló” hír a diákoknak a nyár közepén

| 2016. 07. 21. | 16:12:00
Debrecen a magyar tankönyvgyártás központja.
„Sokkoló” hír a diákoknak a nyár közepén
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elkészült az idei tankönyvek döntő többsége, július végére az összes, több mint 13 millió tankönyv a Könyvtárellátó (Kello) Nonprofit Kft. raktáraiba kerül - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.

Palkovics László, a tankönyveket gyártó hazai nyomdai konzorcium központjában, az Alföldi Nyomdában tartott tájékoztatón elmondta: az elmúlt három évben kifejlesztett több mint 160 kísérleti tankönyvet már végeleges, javított formában kapják meg a diákok és a tanárok.

A szeptemberben kezdődő tanévben a tanulók több mint kétharmada ingyen kapja meg a tankönyvet, és csökken a kötelezően megtanítandó tantervi rész, ezáltal a tanulók leterheltsége is - jelezte az államtitkár.

A tankönyvek kiszállítását augusztus 1-jén kezdik meg az iskolákba, naponta kétszáz iskola kapja meg a mintegy három-négy raklapnyi tankönyvet. A mintegy 11,9 milliárd forint összértékű tankönyvekhez az idén 5 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a diákok.

Az idén először minden alsó tagozatos tanuló térítésmentesen kapja meg a tankönyveket, a felső tagozaton és a középiskolákban a korábbi aszociális elv alapján juthatnak hozzá az ingyenes tankönyvcsomaghoz a diákok.

György Géza, a debreceni Alföldi Nyomda elnök-vezérigazgatója kifejtette: az általuk vezetett konzorciumba tömörült hat hazai nyomda rendelkezik a magyar könyvnyomtatási kapacitás 70 százalékával.

A kétszáz kamionnyi tankönyv elállításához ötszáz tonna papírt használtak fel, s a tankönyvkészítéssel 1500 embernek biztosítottak három hónapon át munkát - tette hozzá a szakember.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szirénahang búcsúztatta nyugdíjba vonult polgári mentőápolót
Szirénahang búcsúztatta nyugdíjba vonult polgári mentőápolót
Harminc éve csatlakozott a mentőszolgálathoz.
Hirdetés
Hirdetés
A Bonni Egyetemmel tervez együttműködést a debreceni intézmény
A Bonni Egyetemmel tervez együttműködést a debreceni intézmény
Kétnapos látogatásra érkeztek Németországból.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Földutakat aszfaltoznak Görbeházán
Fővárosi cég végzi a kivitelezést.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Villámrajtot vett a szoboszlóiak ásza
Villámrajtot vett a szoboszlóiak ásza
A következő körben már nehezebb dolga lesz.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!