Rekordnevezés érkezett a versenyre!

A Józsai Kertbarát Kör harmadik alkalommal rendezte meg a Józsai Pálinka- és Pogácsaversenyt – tudtuk meg Sovány Páltól, a Józsai Kertbarát Kör elnökétől. A megmérettetésre az egész megyéből lehetett nevezni, érkeztek is szép számmal a különböző fajtájú pálinkák, valamint pogácsák Hajdúdorogtól Létavértesig.
A pálinkákat a zsűri (fotó jobbra) 4 kategóriában értékelte: szilva, törköly (borpárlat), vegyes, és egyéb (meggy, cseresznye, alma, körte, barack). A versenyre 103-an nevezték be a pálinkájukat, amelyeket a megye különböző szeszfőzdéjében készíttettek, például akár helyben, Duczár Ferenc, józsai pálinkafőző mesternél.
A verseny természetesen szigorú szabályok között zajlott, mivel a zsűri a mintáknál nem tudhatta, hogy a pálinka kié, vagy hogy hol lett főzve. Az eredményeket itt olvashatja!
Érthető okokból valamivel kisebb izgalommal zajlott a pogácsaverseny. Itt szintén rekordszámú féle és fajta sütemény mérettetett meg. A főbb kategóriák: vajas, sajtos és tepertős pogácsák voltak. Az eredményeket itt találja!
A rendezvény nagy érdeklődést váltott ki a józsai lakosokból, az pedig különösen figyelemre méltó, hogy az immár megyei rangúvá váló versenyre ilyen nagy számú nevezés érkezett.
forrás: jozsanet.hu














































