Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

ISPA: Utolsó előtti helyen áll a Kastély utca

| 2010. 09. 06. | 11:24:27
Debrecen-Józsa – A lakók azt hiszik, kifelejtették őket a csatornázásból, pedig nem. „Csak” az történt, hogy a Kastély utca a terv készítésekor még szántóföld volt. Csatorna egyelőre nincs, és idén már nem is lesz.
ISPA: Utolsó előtti helyen áll a Kastély utca
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debrecenhez tartozó Józsa Kastély utcájának egyik lakója nemrég arról érdeklődött: elkészül-e év végéig az utca csatornázása – ahogy megígérték. – A lakók fizetik a hozzájárulást, de az ISPA programból „kifelejtették” őket. Nekem annyit sikerült megtudnom, hogy a város saját költségén korrigálja a bakit, és év végéig elkészül a csatorna – mondta a Cívishírnek a férfi.
Eddig azonban munkának semmi nyoma, és az ott élők aggódnak, hogy idén már el se kezdődik: hamarosan ugyanis jön a rossz idő mint hivatkozási alap...

Nem engedélyezték 

Azt korábban is lehetett tudni, hogy a Kastély utca valahogyan kimaradt a tervből. Somogyi Béla, a városrész önkormányzati képviselője ugyanis tájékoztatást kért ezzel kapcsolatban Varga László főosztályvezetőtől, még januárban. Kiderült: a beruházási projekt 2004-ben készült engedélyezési tervében nem szerepelt a Kastély utca szennyvízcsatornázása (kivételt képezett ez alól a két évvel ezelőtt Ókastély utcává átnevezett szakasza). Ahogyan – mint Varga fogalmazott „sajnálatosan” – több más debreceni utca is ugyanígy kimaradt a tendertervből. Ennek orvoslására a hivatal korábban kezdeményezte (a jogos lakossági igény miatt) a tendertervből kimaradt utcák csatornázását.
Csakhogy a fejlesztési igazgatóság közölte: a kimaradt utcák utólagos bevétele a programba „elszámolhatósági szempontok” miatt nem lehetséges. Ezért az önkormányzat úgy döntött, saját beruházásában, az üzemeltető Vízmű bevonásával építi ki a szennyvízhálózatot – ebben az évben.

Szántóföld volt

Dr. Patai Lajos, projektfelelős a kimaradás okairól a Cívishírnek azt mondta: a 2004-ben indított uniós pályázat készítésekor az említett szakasz azért nem kerülhetett be a tendertervbe, mert akkor a Kastély utca északi része külterületi szántó volt, s nem felelt meg a pályázatban meghatározott követelményeknek. Időközben azonban a szabályozási terv módosításával az északi oldal is beépíthetővé vált és jelentősebb számú lakóház épült. Az önkormányzat ezért – lakossági kérésre – saját beruházási forrásból fedezetet biztosított az engedélyezési, kiviteli tervek elkészítésére.
Idén azonban nem lesz ott már egy kapavágás sem, bár a tervek elkészültek, és jelenleg a vízjogi létesítési engedélyezési eljárás van folyamatban.
Patai Lajos ugyanis hozzátette: az utcában kiépítendő 495 fm szennyvízcsatorna-hálózat kivitelezését a Debreceni Vízmű Zrt. bevonásával, 2011-ben tervezi az önkormányzat. 

Minden döntés az önkormányzaté

A csatornázás ügyében egyébként minden döntési jog a városé, a Vízműnek legfeljebb csak a szükséges forrásokról kell gondoskodnia.
Az önkormányzat 20 utca tekintetében döntött úgy, hogy az ISPA programból való kimaradás miatt gondoskodik a csatornáról – alapvetően a Vízmű beruházási forrásai terhére. – A 20 utca tervét, valamint engedélyét az önkormányzat biztosítja, és már jelezte: a közeljövőben át fogja adni, hogy elkezdjük a kivitelezést – tájékoztatott a részletekről Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. igazgatója. A Vízmű 2010. évi beruházási tervében a tulajdonos 25 millió forintot hagyott jóvá csatornázási feladatok finanszírozására, melyből 7, maximum 8 utca csatornázását lehet megvalósítani. 

Melyik a fontosabb? 

Az utcák fontossági sorrendjét az önkormányzat határozta meg. Jelenleg a Kastély a 19-dik a 20-as sorban… 495 fm csatornáról, illetve 29 ingatlan bekötéséről van szó az ominózus utca esetében, melynek becsült költsége 9 millió 900 ezer forint. – Az önkormányzat bejelentette az igényét, hogy a 2011. évi beruházási tervünkben a további utcák csatornázására biztosítsunk fedezetet– tette hozzá Ányos József. – Reméljük, hogy a Vízmű tulajdonosa is jóváhagyja majd ezt az igényt, és akkor a Kastély utcában is lehet csatorna – 2011 végére.

BGK

További híreink
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
A világ gyorsan változik, de van, ami elengedhetetlen.
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
A Bocskai István utcában történt.
Debrecenben tárgyalják az elalvó mozdonyvezető ügyét
Debrecenben tárgyalják az elalvó mozdonyvezető ügyét
Több, a vasúti forgalmi utasításban rögzített szabályt megszegett.
Közelebb az aszfaltozáshoz három debreceni utca
Közelebb az aszfaltozáshoz három debreceni utca
A tervezésre írtak ki pályázatot.
A magyar–kazah meccs miatt lezártak egy mélygarázst
A magyar–kazah meccs miatt lezártak egy mélygarázst
A Nagyerdei Stadionhoz inkább busszal, villamossal menjenek!
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Az Architizer A+Awards az építészet Oscar-díja.
Autók ütköztek a debreceni kereszteződésben
Autók ütköztek a debreceni kereszteződésben
Áramtalanítják a járműveket.
Jóváteheti bűnét a debreceni tolvaj
Jóváteheti bűnét a debreceni tolvaj
Az ügyészség az eljárást hat hónapra felfüggesztette.
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Június 12-én kezdődik a 10. Debreceni Gourmet Fesztivál.
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A debreceni tiszások hozták szóba.
Hirdetés
Hirdetés
Google hirdetés vagy SEO?
Google hirdetés vagy SEO?
Melyikre van inkább szüksége egy vállalkozásnak?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Már szűknek bizonyulnak az intézmények Bocskaikertben
Már szűknek bizonyulnak az intézmények Bocskaikertben
A folyamatosan növekvő lakosságszám miatt bölcsődei, óvodai és iskolai fejlesztésekre készül az önkormányzat.
Hirdetés
Hirdetés
Balatoni tábor lehetne Komádi nagy esélye
Balatoni tábor lehetne Komádi nagy esélye
Nyári programok most is lesznek, de a káptalanfüredi üdülő felújítása új lehetőséget adna.
Gajdos László: Magyarország előtt új lehetőségek nyílnak
Gajdos László: Magyarország előtt új lehetőségek nyílnak
A miniszter szerint az elmúlt években Magyarország számos európai lehetőségtől esett el.
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
A világ gyorsan változik, de van, ami elengedhetetlen.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.