Hirdetés

Iskolások világítják be Debrecen belvárosát

civishir.hu

2012.11.07. 16:55

Iskolások világítják be Debrecen belvárosát

A lámpással érkező gyerekek a Kossuth téren és az Új Városháza előtt is dalra fakadnak.

Hirdetés

A Napraforgó Waldorf Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a hagyományokhoz híven idén is megemlékezik a Szent Márton-napról. Az iskola mintegy száz diákja tanáraikkal együtt pénteken 16.30-kor érkeznek a Kossuth térre saját maguk készítette lámpásokkal. Itt énekléssel kezdik a megemlékezést, majd továbbvonulva az Új Városháza előtt ismét megállnak, ahol újabb közös ének következik. Ez után az Eötvös utcán lévő iskolához sétálnak, ahol a szülők is bekapcsolódnak a programsorozatba. A felsőbb osztályok minden évben ellátogatnak egy szociális intézménybe: idén a 8. osztály az Immánuel Otthonba megy.

Szent Márton legendája

Szent Márton fiatalon, katonaként találkozott egy nélkülöző, fázó koldussal. Márton kardjával kettéhasította a saját köpenyét, amelynek egyik felét a koldus vállára terítette. Majd álmot látott: az álomban Jézus viselte a koldusnak juttatott köpenydarabot. Később Tours püspökévé választották, ez ellen azonban tiltakozott. Egy libaólba rejtőzött a hagyomány szerint, az állatok azonban elárulták hollétét hangos gágogásukkal. Jelentős hittérítő munkát végzett, csodák, legendák egész sora fűződik a nevéhez.

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés