A románok azonnal nekivetkőztek

A román csoport a Hungest Hotels szervezésében, míg az orosz csoport a Magyar Turizmus Zrt. Moszkvai Külképviselet szervezésében érkezett a fürdővárosba. A látogatás alkalmával a különböző utazási irodák képviselői sétát tettek a Gyógyfürdőben, illetve az Aqua-Palace fedett élményfürdőben. A közel 50 fős román csapat nagy része rögtön fürdőruhára öltözött, és ki is próbálta az élményfürdő összes medencéjét. A csoport többi tagja vezetéssel megtekintette a komplexumot.
Otthon is ajánlani fogják
A 14 fős orosz csoport szintén megtekintette a Gyógyfürdőt azután az Aqua-Palace-t, majd ők is hasonló kedvet éreztek, hogy megmártózzanak a medencék kellemes kikapcsolódást sugárzó világában. A látogatók pozitív véleménnyel voltak fürdő-komplexumról, és elmondásuk szerint nagy örömmel fogják ajánlani hazájukban az utazni szándékozó családok apraja-nagyjának.














































