Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Zseniket fogunk képezni

| 2010. 06. 25. | 19:18:43
Debrecen – Fésüs László rektor és Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke kötötte meg az együttműködési megállapodást.
Zseniket fogunk képezni
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fésüs László rektor és Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke kötötte meg az együttműködési megállapodást, amelynek értelmében a továbbiakban az egyetem is részt vesz a 2009-ben indult, kétéves Magyar Géniusz Programban. A DE a megállapodás szerint tehetségsegítő szakmai képzést és továbbképzést nyújt leendő és gyakorló pedagógusoknak.

Balogh László, a DE tanára, a program szakmai vezetője szerint elméleti képzések és a projekt hálózatszervező tevékenysége révén mintegy húszezer tehetséges diákot érhet el a Géniusz program. A 700 millió forintos országos program Magyarország eddigi legjelentősebb tehetségtámogató kezdeményezése, a Nemzeti Tehetség Program része. Célcsoportja az 5 és 35 év közötti tehetségek segítőinek a köre: több ezer tanár, óvónő, civil önkéntes és szülő felkészítését vállalják a tervet megvalósító szakemberek. A Géniusz program azonban nemcsak oktatásból áll, abban szerepel tehetségnapok szervezése és lebonyolítása is: ezeken a fesztivál jellegű nyitott rendezvényeken bemutatkoznak a tehetségsegítés közösségei és ismertetik a programban rejlő lehetőségeket.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.