Zajlik a razzia, ami sokba kerülhet a biciklisnek

Mint ahogyan a rendőrségi közleményben olvasható, az ellenőrzés kiterjed a kerékpárok kötelező tartozékaira is. Hogy melyek a kötelező tartozékok, a 6/1990. KöHÉM rendelet segít. A rendelet értelmében a kerékpár kötelező tartozékai, amelyekkel fel kell szerelni a kerékpárt:
* könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés;
* két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat;
* hangjelző berendezéssel, amely csak csengő lehet;
* egy előre fehér, vagy kadmiumsárga fényt adó lámpával;
* egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával;
* hátul egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros fényvisszaverővel;
* legalább az első keréken legalább 1 db borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával).
Amennyiben a kerékpárra gyermekülést akar felszerelni a bringás, akkor azt a következőképpen teheti meg:
* oly módon szerelhető fel, hogy az ülés és a rajta ülő gyermek a vezetőt a kilátásban és a vezetésben ne akadályozza, a kerékpár világító- és jelzőberendezéseit ne takarja. Az üléshez kapaszkodót és lábtartót is fel kell szerelni. Az ülés, a kapaszkodó és a lábtartó nem lehet összefüggésben a kormányzott kerékkel, illetőleg az azzal együtt elforduló szerkezettel.
Mi lehet a szankció?
Két változat lehetséges: helyszíni bírság, vagy szabálysértési feljelentés. A helyszíni bírság 3 ezer forinttól 20 ezer forintig terjedhet, amelyet 30 napon belül kell befizetni, és az aláírását követően jogorvoslatra nincs lehetőség. Amennyiben a helyszíni bírságot nem fogadja el a szabálysértő, akkor az intézkedő szabályértési feljelentést fog tenni, amelynek összege a szabálysértésektől függ.
Olvassa tovább a JogIQ című blogot IDE KATTINTVA















































