Több ajtó kellene vagy kevesebb utas?
Pedig az ajánlatkérő konzorcium a bírálati szakaszban jogsértést nem követett el, a közbeszerzési döntőbizottság szándékos jogsértést nem állapított meg.
A döntőbizottság mégis megsemmisítette az ajánlatkérő „egy felszállósávra jutó utasáramlási mutatójának ajánlati dokumentációban kifejtett meghatározását”, melyet egyébként a város a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel és a közreműködő hatósággal közösen dolgozott ki, és független minőségbiztosításon esett át. (A gond az, hogy a felszállósávokra jutó utasmennyiség jóval több, mint a kiírásban szereplő maximális érték. Tehát több az utas, mint az ajtó a villamosokon, s a fel- és leszállás túl sok időt venne igénybe.)
Pajna Zoltán alpolgármester tájékoztatása szerint a döntőbizottság ahhoz a feltételhez kötötte a közbeszerzési eljárás folytatását, hogy az ajánlatkérők egyértelműen határozzák meg a bírálati rész- és alszempontok tartalmát, valamint a kötelező műszaki előírásokat. Erről viszont további egyeztetések szükségesek a közreműködő szervezettel (KIKSZ), az irányító hatósággal (NFÜ) és a Közbeszerzési Döntőbizottsággal.