Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Reménysugár a hajléktalanoknak

| 2010. 03. 07. | 16:03:38
Debrecen – Kibővítették és vasárnap átadták a „Reménysugár” elnevezésű nappali melegedőt, amely akár százötven hajléktalannak biztosíthat elhelyezést.
Reménysugár a hajléktalanoknak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vad Zsigmond tájékoztatása szerint az átalakítás csaknem 15 millió forintba került, ennek 70 százaléka önerő volt, amely a helyi református egyházközségtől és adományozóktól származott. A melegedő belső berendezéseit az amerikai Charlotte város Myers parki presbiteriánus gyülekezete, a nagytemplomi egyházközség testvérgyülekezete biztosította.

Az eseményen jelen volt Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök és Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat vezetője. Czibere Károly úgy fogalmazott: az állami jóléti rendszer soha nem lesz képes arra, hogy megállítsa a nehéz helyzetbe kerülő családokat a „lejtő tetején”, erre csak a közösségek képesek.

Csonkáné Simon Judit intézményvezető felidézte, hogy melegedőjük már 2008 decembere óta működik, önkénteseik heti rendszerességgel segítették a rászorulókat meleg étellel, ruhával, tisztálkodási lehetőséggel. A mostani bővítéssel lehetőség nyílt arra, hogy minden nap 8 és 16 óra között fogadják a hajléktalanokat –  tette hozzá.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!