Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pártiroda: az SZDSZ már leadta, az újak érdeklődnek

| 2010. 05. 20. | 16:08:43
Debrecen – Csak azoknak a pártoknak jár kedvezményes bérleti díj Debrecenben, amelyeknek parlamenti mandátuma is van. Tehát az SZDSZ-nek, MDF-nek (már) nem, a Jobbiknak és az LMP-nek viszont igen.
Pártiroda: az SZDSZ már leadta, az újak érdeklődnek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

DSZNyíri László, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója a Cívishír megkeresésére azt mondta: az általa vezetett társaság a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. döntése alapján biztosított a parlamenti mandátummal rendelkező pártoknak – kedvezményes bérleti díjjal – helyiséget. Jelenleg a Fidesz (Piac utca 79.), az MSZP (Széchenyi utca 63.), a KDNP (Petőfi tér 10.) és az MDF (Vásári István utca 2.) helyi szervezete él ezzel a lehetőséggel.

Minden rendben?

Kérdésünkre, hogy az SZDSZ rendben visszaadta-e már a pártirodáját, azt mondta: az SZDSZ az általa bérelt, Simonffy utca 1. szám alatti, I. emeleti helyiséget március 31-ével visszaadta, a bérleti díj tartozása azonban valamivel több mint 40 ezer forint.
Az MDF-fel határozatlan időre szóló bérleti szerződést kötöttek 30 napos felmondási határidővel. Egyelőre nem született döntés arról, hogy ezt a szerződést fel kell-e mondania a Cívis Háznak, vagy milyen feltételekkel bérelhetik tovább az MDF-esek az irodát. Azt is megtudtuk, hogy a parlamentbe most bejutott, új pártok (Jobbik, LMP) jelenleg keresik a Cívis Ház Zrt-t az irodabérlettel kapcsolatban, így ezekről csak ezt követően fognak előterjesztést készíteni.

Mennyi is az?

A pártok részére biztosított helyiségek kedvezményes bérleti díja 100 és 170 forint/négyzetméter/hó + áfa, amelyen felül a társasházi közös költséget, illetve a helyiség rezsiköltségét is meg kell fizetniük a pártszervezeteknek.

További híreink
A szeretetnek nincs mérőszáma
A szeretetnek nincs mérőszáma
Egyetemista önkéntesek visznek mosolyt a debreceni kórházba.
Bács Zoltán: sokat elértünk, de van még hova fejlődni
Bács Zoltán: sokat elértünk, de van még hova fejlődni
A Debreceni Egyetem nemzetközi elismertségre törekszik - mondta az új rektor.
Fizetésemelés: Debrecenben is demonstráltak
Fizetésemelés: Debrecenben is demonstráltak
Sztrájkot is kilátásba helyeztek.
Megújul a debreceni Tükörtó és környezete
Megújul a debreceni Tükörtó és környezete
A műemléki védettségű együttes része a ravatalozó épületének előterében található tó.
Kismamák kaptak választ mindenre Debrecenben
Kismamák kaptak választ mindenre Debrecenben
Az érdeklődők a klinika munkatársainak vezetésével járták be az intézményt.
Lezuhanó kamera Debrecenben: sajnálják...
Lezuhanó kamera Debrecenben: sajnálják...
A kameramozgató rendszer egyik motorja gyulladt ki.
Gourmet fesztivál: a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek ingyenes
Gourmet fesztivál: a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek ingyenes
A 10. Debreceni Gourmet Fesztivált június 12-14. között rendezik meg a Nagyerdőn.
Karambol a Bartók Béla úton
Karambol a Bartók Béla úton
Teljes útzár mellett helyszínelnek Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés
Izraelből érkezik a Loki új balhátvédje
Izraelből érkezik a Loki új balhátvédje
Rotem Keller 2022-ben megfordult a DVTK-nál.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Milliókat fizetett, hogy bírósági végrehajtó legyen
Milliókat fizetett, hogy bírósági végrehajtó legyen
Debrecenben tárgyalják a büntetőügyet.
Hirdetés
Hirdetés
Százhetvenezer autós még nem fizetett
Százhetvenezer autós még nem fizetett
Nem érdemes halogatni az ügyintézést.
Növényvédőszer-maradék lehet a borsban
Növényvédőszer-maradék lehet a borsban
Elrendelték a termékvisszahívást.
Gazdaság
Fizetésemelés: Debrecenben is demonstráltak
Sztrájkot is kilátásba helyeztek.
Felfüggesztették a devizahiteles pereket
Hatályba lépett a törvény.
Cipőt hív vissza az ALDI
Határérték feletti vegyi anyagok lehetnek benne.
Google hirdetés vagy SEO?
Melyikre van inkább szüksége egy vállalkozásnak?
Már szűknek bizonyulnak az intézmények Bocskaikertben
A folyamatosan növekvő lakosságszám miatt bölcsődei, óvodai és iskolai fejlesztésekre készül az önkormányzat.
42-es: komplett burkolatfelújításra lenne szükség
Kátyúzás, sebességkorlátozás és szakaszos felújítások tartják életben a nemzetközi főutat.
Támogatott tartalom
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
A mezővárosban 26 éves hagyományt ápolnak.
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.