Pár zsivány és sok jó zene: szóljon az a Kowalsky!

Április 2-án szombat esti lázra készül a Kassai úti bulihelyszín. Na nem holmi hőemelkedésről lesz szó, sokkal inkább forrpont közeli, magas testhőre kell készülni. Színpadon a Kowalsky meg a Vega! Nem kellett sokáig kapirgálnunk a debreceni közvélekedést, hogy a legnagyobb Kowa-rajongó felfényesedjen előttünk. Benczik Zsolt, a DVSC egykori kiváló középpályása, közismerten nagy rock rajongó. Hogy ott lesz a koncerten, nem is kérdés, de hogy mi táplálja benne a kitartást és a tüzet, arra is kíváncsiak voltunk: – Kowalskyt már a Black-Out-ban való ténykedése óta, azaz a 90-es évek óta követem. Korábban rendszeresen vendégei voltak a Tankcsapdának. Kowalskyt kiváló szövegíróként ismerem, aki egyedi hanggal rendelkezik, ráadásul remek színpadi produkciókat jegyez. Tudomásom szerint szombaton teljesen új felállásban érkeznek Debrecenbe, tehát hamisítatlan rockbulira készülünk!
Az átalakult Kowalsky
Mostanra, talán már nem csak a rajongók olvashatták a közösségi portálokon, hogy átalakul Kowa csapata. Mint minden ilyen változás, ez sem múlik el kisebb súrlódások nélkül, de a lényeg nem változik: Kowalsky továbbra is gőzerővel nyomja a rockot!
A korábbi hangszeresek - mivel a változtatásokkal új gazdasági és szakmai helyzet alakult ki (nyolc ember ugyebár nem négy!) - nem kívántak részt vállalni a további „forradalmakban”, így Kowalsky mellett egy megújult, kibővült brigád viszi tovább a zászlót, adja elő a korábbi és vadonatúj dalokat.
A zeneszerető közönség, sokat nyerhet az új felállással, hiszen az „újak” valóságos „szuper csapatot” alkotnak! A ritmusszekciót a Csányi Zoltán (dobok), Tar Gergő (percussion) és Giret Gábor (basszus) trió alkotja, mellettük egy nagy visszatérő: Juhász Rob (gitár) - aki Kowalsky meg a Vega első három lemezéig a csapat alapító tagja volt - és egy fantasztikus akusztikus gitáros, Vidák Robi (gitár) pengetnek hathúroson. A zenei színesítésben pedig Pagonyi András (tangóharmonika) és Sári Szabolcs (trombita) kezelik a színkeverőt, vagyis a hangszereiket! A csapatból öt ember énekel/vokálozik. Így 2011-ben már ezzel az új kibővült csapattal dönget az ország színpadain a Kowalsky meg a Vega projekt.
Az Ötcsillagos című albumért frissen Fonogram-díjjal elismert, népszerű együttes a Lovardában szombat este játszik. A hangulatot a Buggz Bunny és a Hangtapasz fokozza. Kapunyitás: 18.30-kor.















































