Pallagot ünnepelték Debrecenben

A kelleténél jobban zavarba jön az ember, mikor egy fényes bálterem előterében megannyi óvatos mozdulatot lát, ami hatalmas fehér estélyiket vesz körül. Szerencsére nem a királynőt várták, nem is a szem káprázott: a táncos hölgyek készülődnek. A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma nevében kezdődött mulatság az idén 20 éves Pallag Alapítvány javára. Az intézmény kollégista diákjainak bécsi keringője elegáns, ugyanakkor vidám nyitányául szolgált az Ász Rendezvényházban szombaton tartott ünnepi programnak, majd slágereken keresztül a fiatalok szólóban is átadni igyekeztek művészi érzéküket. A jubiláló alapítványt Sinayné Tar Judit kuratóriumi elnök mutatta be, őt követően Cserpák Ferencné igazgató köszöntötte a vendégeket, köztük Herczeg Andrást, a formálódó labdarúgó akadémia első emberét, valamint az agrárcentrum elöljáróit.
Ahogy az rendes bálhoz illik, becsülettel kopaszodott a terített asztal, koccantak a poharak, begurult a torta, aztán megmozdulat a díszbe öltözött tömeg, fényesedett a talpak alatt a parkett, pihenéskét pedig kihúzták a tombolát.












































