Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Oláh Lajos: a Fideszben a józan ész kerekedett felül

| 2010. 06. 05. | 21:55:34
Debrecen – A Fideszben a józan ész kerekedett felül – mondta Oláh Lajos (MSZP) debreceni országgyűlési képviselő, a szocialisták hajdú-bihari elnöke szombaton.
Oláh Lajos: a Fideszben a józan ész kerekedett felül
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Varga Mihály szombaton a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentésének ismertetése kapcsán azt mondta, konszolidált a magyar gazdaság helyzete. Elmondta azt is: azért, hogy a tervezett 3,8 százalékos hiányt tartani lehessen, azonnali intézkedésekre van szükség.

Oláh Lajos úgy vélekedett, Varga Mihály ezzel cáfolta a pártársai, Kósa Lajos és Szijjártó Péter által, az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban mondottakat. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke egy debreceni konferencián azt mondta, hogy a cél most a közvetlen államcsőd elkerülése, még azt is hozzátette, hogy „szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét”. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője pedig jelezte, nem tartja túlzónak a Fidesz ügyvezető alelnökének csütörtöki kijelentéseit az államcsőddel összefüggésben. A nyilatkozatokra esni kezdett a forint árfolyama, a budapesti tőzsdeindex csütörtökön és pénteken is mínuszban zárt.

Oláh Lajos rámutatott: az elhangzottakat nem lehet meg nem történtté tenni. Az, hogy a valóságban milyen károkat okozott Kósa Lajos az országnak, abból látjuk majd, milyen lesz a forint hétfői mozgása – tette hozzá.

Azt sajnos máris látjuk: nemzetközileg hihetetlenül nagy presztízsveszteség érte Magyarországot – mondta Oláh Lajos. Megjegyezte: Barroso, az Európai bizottság elnöke már piros lapot mutatott a Fidesz terveire.

„Érdeklődéssel várjuk végre, hogy a Fidesz elmondja, amit nyolc éve nem tett meg: mit akar csinálni az országgal” – fogalmazott az MSZP hajdú-bihari elnöke.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ráígért a fideszes tervre Magyar Péter
Ráígért a fideszes tervre Magyar Péter
Debrecenben örök téma a Nagyállomás, a TISZA miniszterelnök-jelöltje ezzel indította a kampányzárót.
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Debrecen kiválóságait díjazták a város napján
Debrecen kiválóságait díjazták a város napján
Ketten is átvették a díszpolgári címet.
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
A Kossuth téren 1693 darab debreceni páros kolbászos batyu készült az ünneplők számára.
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Hajdú-Bihar vármegyéből egyedül Laskay Edit részesült az elismerésben.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Tóth-Beeri Szilvia választási csalásra hivatkozva feljelentést tett a rendőrségen.
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
A Csonka János utcában történt a baleset.
Újabb belvárosi társasház szépülhet meg
Újabb belvárosi társasház szépülhet meg
A debreceni önkormányzat támogatásával.
Hirdetés
Hirdetés
Tűz volt Mikepércsen
Tűz volt Mikepércsen
Egy tetőn csaptak fel a lángok.
Hirdetés
Választás 2026: egyelőre rekordmagas a részvétel
Választás 2026: egyelőre rekordmagas a részvétel
Hat százalékkal magasabb, mint négy évvel ezelőtt.
Hirdetés
Hirdetés
Orbán is, Magyar is szavazott
Orbán is, Magyar is szavazott
Mindketten szavazásra buzdítottak.
Hirdetés
Hirdetés
Választás 2026: a legkisebbek és a legnagyobbak
Választás 2026: a legkisebbek és a legnagyobbak
Van, ahol csak hat szavazót várnak, máshol közel 10 ezret.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés