Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nemzetközi karrier előtt áll a Tóth Árpád Gimnázium

| 2011. 01. 22. | 15:35:35
Debrecen – Amennyiben a közgyűlés támogatja, nemzetközi érettségit lehet majd szerezni a TÁG-ban. A lépést (magyarra fordítva) az indokolja, hogy a Debrecenbe telepített multik külföldi szakemberei hozzák a gyerekeiket is.
Nemzetközi karrier előtt áll a Tóth Árpád Gimnázium
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A világon 121 országban lehet magas színvonalú, egységes oktatásra épülő nemzetközi érettségit tenni - hazánkban csak egy helyen, a fővárosi Karinthy Frigyes Gimnáziumban. Az IB Diplomát szinte minden ország a saját érettségi bizonyítványával egyenrangúnak ismeri el, és körülbelül 110 ország 800 egyeteme (többek között: Oxford, Cambridge, Harvard, Humboldt, Sorbonne) felvételi vizsgaként fogadja el. A diákoknak kétéves felkészítő kurzuson kell részt venniük. A második év végén a tanulók 6 tárgyból vizsgáznak, amit különböző országok szakemberei értékelnek. Minden diák legalább 3 tárgyból kötelezően emelt szintű érettségit tesz.

Fejenként 1 millió forint/év

A tervek szerint az első osztály a 2013/2014-es tanévben indulna, ezt azonban komoly szakmai munka előzi meg, hiszen az oktatási rendszert fel kell készíteni a képzésre. A program elindításához a genfi székhelyű Nemzetközi Érettségi Szervezet (International Baccalaureate Organization, továbbiakban: IB) támogatása szükséges - az akkreditáció 10,3 millió forintba kerülne az iskolát fenntartó önkormányzatnak, valamint finanszírozni kellene a programban dolgozó pedagógusok illetményét és szakmai továbbképzését (a budapesti oktatási itézmény példáján keresztül ez nagyjából egy 20 fős osztálynál 20 millió forint évente) - áll az előterjesztésben.

Öt debreceni iskolával működnének együtt

A program megvalósításában a központi intézmény a Tóth Árpád Gimnázium lenne, társintézményként azonban csatlakozna az Ady- és a Fazekas-gimnázium, valamint a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola és az Erdey Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
A szoboszlói teniszező párosban mérettette volna meg magát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.