Mit tesz a táncos, ha elrepül a kalap a karneváli menetben?

Nagy Andor és Koroknai Katalin életében még most is fontos szerepet tölt be a tánc, bár néhány éve már nincsenek ott a karneváli menetben.

Cívishír: – Mióta táncoltok?
Nagy Andor: – 1988-ban kezdtem.
Koroknai Katalin: – Én már nem táncolok, de körülbelül 30 évig ez része volt a mindennapjaimnak.

Cívishír: – A karneváli menetben sokszor szerepelt a Debreceni Hajdú Táncegyüttes. Ti hányszor vonultatok a menetben?
Nagy Andor: – Hatszor, hétszer biztosan.
Koroknai Katalin: – Nem tudom összeszámolni, úgy huszonötször legalább. Nemcsak táncoltam, hanem csapatokat is kísértem többször.

Cívishír: – Magánemberként meg szoktátok nézni a karnevált?
Nagy Andor: – Én tavalyelőtt megnéztem. Nagyon sok ismerőst láttam, kicsit furcsa volt kívülállóként. Mi tagadás, vágytam kicsit vissza.
Koroknai Katalin: – Nem láttam már évek óta, mert a virágkocsik már nem a virágról szólnak. A virágok elveszítették már azt a jellegüket, ami csak a virágokra jellemző. Most már inkább elutazom valahová 20-a környékén.

Cívishír: – Történt-e valamilyen váratlan esemény azokon a karneválokon, ahol felléptetek?
Nagy Andor: – Igen, egyszer a zászlóforgatók feldobtak a villanyvezetékre egy zászlót. Egyedül a mi csapatunkban volt olyan magas srác, aki egy virágkocsira felállva el tudta érni, és visszaadta az olasznak. Egyszer meg úgy jártunk, hogy a hangtechnika döglött be. Na, gyorsan elővettük az énekhangra való repertoárunkat, és arra roptuk a táncot. Igaz, néhány fiú nem tudta, de mire az egyetemhez értünk, már mindenki megtanulta!
Koroknai Katalin: – Régen mindig volt folklór délután a szabadtéri színpadon 20-án délután, akkor még az jó állapotban volt. Nagyon jó alkalom volt ez arra, hogy kapcsolatokat teremtsünk, a külfödiek mindig megtöltötték a nézőteret. Itt történt egyszer, hogy az egyik fiúnak elszakadt a gatyamadzagja, ki is lépett belőle. Ezt azóta is emlegetjük.

Nagy Andor

Cívishír: – Elrepül egy cipő, leesik egy kalap...Mit kell ilyenkor tenni?
Nagy Andor: – Értemenni, felvenni, mintha mi sem történt volna.

Cívishír: – Nem könnyű a menetben, tűző napsütésben órákig táncolni. Mi a legnehezebb ebben a napban?
Nagy Andor: – A stadionban a salakon nem túl nagy öröm táncolni. Persze, nem könnyű a meleget elviselni, de már megszoktuk. Csizmában, hosszú ingben, mellényben táncolunk. Azért néha irigyeljük a chilei táncosokat, akik tangában ropják...Brazíliában vagy Algériában ennél sokkal melegebb volt, 41-42 fokot kellett kibírnunk.
Koroknai Katalin: – A táncosok edzettek, bírják a meleget. Hiába vagyunk rutinosak, nekem például mindig kitörte a csizma a lábamat. Azt sem szerettem, hogy a menet döcögőssége miatt sokan nem látták a nézők közül a műsorunkat, mert előre kellett sietnünk, hogy a többiek ne maradjanak le.

Cívishír: – Azért nagy dolog a virágkarnevál szerepőjének lenni. Mi a legjobb benne?
Nagy Andor: – Rengeteg ismerős van a nézők között, bekiabálnak, drukkolnak nekünk. Nagyon jó, hogy ennyien várják a műsorunkat. 20-án este pedig összegyűlünk a táncházban, a tetejéről ugyanis jól lehet látni a tűzijátékot.

CzA