Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megbüntették a Hit Gyülekezetét egy debreceni ügy miatt

| 2010. 05. 31. | 15:26:39
Debrecen – Részben a saját tulajdonában lévő céget hirdetett ki nyertesnek egy debreceni iskolabővítésnél a Hit Gyülekezet, amelyet ezért 3 millió forintra bírságolt a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB).
Megbüntették a Hit Gyülekezetét egy debreceni ügy miatt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tavaly júliusban indított egyszerű közbeszerzést a Hit Gyülekezete a debreceni Huszár Gál Gimnázium Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény új épületrésszel való bővítésére. Az építés költsége 204 millió forint, ebből 10 százalék a Hit Gyülekezet saját ereje, míg az állami támogatás 27,5, az uniós támogatás pedig 156,2 millió forint.

A három ajánlattevő közül az összességében legkedvezőbb Alföld Bau 2001 Kft. ajánlata lett a nyertes. A VÁTI Magyar regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. – mint közreműködő szervezet – idén januárban kötötte meg a Hit Gyülekezetével a támogatási szerződést. Amikor március végén a Hit Gyülekezete kérte a támogatás kifizetését, mellékelnie kellett a közbeszerzési eljárás dokumentációját is. Ebből kiderült, hogy a nyertes cég 50 százalékos tulajdonosa a H&H Procects Kft, amelynek a Hit Gyülekezete a kizárólagos tulajdonosa. Ekkor fordult a KDB-hez a VÁTI.

A KDB megállapította, hogy – a tulajdoni aránytól függetlenül – nem vehet részt a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként olyan cég, amely az ajánlatkérő tulajdonában áll. Itt ez történt, ezért a KDB a jogsértés megállapítása mellett bírságot is kiszabott. Súlyosbító körülmény volt az, hogy a jogsértést már nem lehetett orvosolni, enyhítő körülményként értékelte azonban a KDB azt, hogy a Hit Gyülekezete eddig nem sértette meg a közbeszerzési szabályokat.

További híreink
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés