Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kósa miatt közgyűlne a debreceni MSZP

| 2010. 06. 09. | 18:50:32
Debrecen – Rendkívüli városi közgyűlés összehívását kezdeményezi az MSZP debreceni frakciója Kósa Lajosnak az államcsőddel kapcsolatos kijelentései és az annak nyomán kialakult helyzet miatt.
Kósa miatt közgyűlne a debreceni MSZP
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Zsiros Zsolt frakcióvezető, városi pártelnök és Szathmári Károly szocialista önkormányzati képviselő idézte a nemzetközi sajtót, amely Kósa Lajos a Fidesz ügyvezető alelnöke, debreceni polgármester - és az őt később megerősítő miniszterelnöki szóvivő Szijjártó Péter - múlt heti kijelentéseinek tulajdonítja az ország iránt megrendült bizalmat, a tőzsdék bedőlését és a forint jelentős gyengülését.

Emlékeztettek Kósa Lajosnak az Országgyűlésben elhangzott szavaira, melyek szerint "nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte azt". "Igen, ezt a bajt ő idézte elő" - tették hozzá.

Zsiros Zsolt szerint Kósa meggondolatlan szavai a városi önkormányzat 20 milliárdos hitelállományát 600 millió forinttal növelik. A vagyonkezelő holding és tagvállalatai hitelállományában és vállalt készfizetéseiben a veszteség további 500 millió forint, a lakosság devizahiteleseinél a többletteher 1,8 milliárd forint - tették hozzá.

A szocialisták számításai szerint csak Debrecenben 3 milliárd forintos a kár.
Lehet-e büntetlenül kárt okozni a városnak és a városlakóknak? Lehet-e "bakikkal" szolgálni a nemzetet? - tették fel a kérdést az MSZP helyi politikusai, akik kezdeményezik rendkívüli városi közgyűlés összehívását, ahol "a polgármester felelőtlen kijelentései nyomán kialakult helyzetet és veszteségeket kell, illetve indokolt megtárgyalni".

A Fidesz szerint rendkívüli közgyűlés összehívására nincs szükség, azt nem támogatják. Papp László, a Fidesz debreceni önkormányzati frakcióvezetője reagálásában azt mondta: a legnagyobb veszteséget a városnak a szocialisták félresikerült válságkezelése okozta.

"Ma azok a szocialisták támadják Kósa Lajost és az új kormányt a legélesebben, akik némaságukkal vagy szavazataikkal támogatták Gyurcsány Ferenc, Veres János és az MSZP csaláson, hazugságokon alapuló politikáját, a költségvetési adatok meghamisítását. Az új kormány nem tudja és nem is akarja folytatni ezt a hazugságpolitikát" - közölte Papp László.

Szerinte az elmúlt napok árfolyam-ingadozása alapvetően az államháztartási hiány mértékével áll összefüggésben, és hasonló vagy ennél rosszabb árfolyama a forintnak a szocialisták kormányzása alatt több alkalommal volt. Akkor miért nem kezdeményeztek a szocialisták rendkívüli közgyűlést? - kérdezte, hozzátéve, tekintettel arra, hogy a város negyedévente törleszti hiteleit és ez az elmúlt időszakban nem volt esedékes, az árfolyamváltozás nem jelentett többletterhet az önkormányzatnak.

Forrás: MTI

Hirdetés
További híreink
Víz nélkül maradt néhány debreceni társasház
Víz nélkül maradt néhány debreceni társasház
Lajtos kocsit állítottak szolgálatba.
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Sérelmezik, hogy a debreceni politikus neve a vádiratban még tanúként sem szerepel.
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
A családoké lesz a főszerep Debrecenben.
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Hűtőkörök és szerkezeti elemek korszerűsítésére várják az ajánlatot.
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Alvó férfit fosztottak ki Debrecenben
Alvó férfit fosztottak ki Debrecenben
Két nő volt az elkövető.
Lángok csaptak fel szerte Hajdú-Biharban
Lángok csaptak fel szerte Hajdú-Biharban
A szárazság miatt keletkezett tűz miatt kellett beavatkozni.
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Pályázat. A beruházás korszerűsíti és bővíti a laboratórium mérési lehetőségeket.
Súlyos baleset Debrecennél, a 33-ason
Súlyos baleset Debrecennél, a 33-ason
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Másképp jár a villamos a karneváli héten
Másképp jár a villamos a karneváli héten
Az 1-es és a 2-es villamosok közlekedését is érinti.
Forgalomkorlátozás a debreceni körforgalomban
Forgalomkorlátozás a debreceni körforgalomban
Aki teheti, válasszon másik útvonalat!
Hirdetés
Hirdetés
Víz nélkül maradt néhány debreceni társasház
Víz nélkül maradt néhány debreceni társasház
Lajtos kocsit állítottak szolgálatba.
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.
Hirdetés
Horvátország: 58 magyart kellett kimenekíteni
Horvátország: 58 magyart kellett kimenekíteni
A horvát hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodnak az ellátásukról.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Sérelmezik, hogy a debreceni politikus neve a vádiratban még tanúként sem szerepel.
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Paksra invitálta a parlamenti pártok vezetőit.
Gazdaság
A legjobb hajdú-bihari portékákat keresik
Idén is lehet pályázni termékdíjra.
Nettó 62 millióból korszerűsítik az álmosdi iskolát
Festenek, burkolnak, akadálymentesítenek.
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Hűtőkörök és szerkezeti elemek korszerűsítésére várják az ajánlatot.
Menesztették a Magyar Posta vezetőjét
Kapitány István jelentette be.
Aszály: azonnali segítséget kapnak a gazdák
Rengeteg kárbejelentés érkezett.
Újra apadásnak indult a Duna
Ez a paksi atomerőmű működése miatt sem jó hír.
Támogatott tartalom
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Hecht rönkhasító fejszés rönkhasítás helyett.
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
A családoké lesz a főszerep Debrecenben.
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Szeptemberben is érdemes ellátogatni a fürdővárosba.