Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kistestűt tessék!

| 2009. 09. 21. | 19:39:02
Törpepapagájt, gyíkot, tengeri malacot – egyszóval kistestű állatot lehet ugyan venni Debrecenben, de elég körülményesen, és nem a piacon.
Kistestűt tessék!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kifejezetten piaci körülmények között kialakított kisállatvásár ugyanis itt nincs. Igény pedig volna rá – de az osztályvezető vélekedése szerint korántsem akkora, mint gondolnánk.

Az ország számos településén (és nemcsak a nagyobbakban) rendszeresen tartanak kisállatvásárt. Néhol bolhapiaccal egybekötve, máshol – például Salgótarjánban – a fiatalokat is a piacra vonzó programokkal kísérve: rendeztek már ennek jegyében ökörsütést, karitatív gyűjtést, egészségnapot, kutyavásárt, sőt kávéházi napot is a tarjáni piacudvaron.

Kisállatbörze Győrben is van rendszeresen, ott az állatkert melletti, 25 ezer négyzetméteres, bekerített területen kap helyet a papagájmustra. Szentesen a díszmadártenyésztő szakkör szokott díszmadár és kisállatbörzét rendezni a művelődési házban.
Régebben Debrecenben is volt helye ennek a vásárnak, de egy ideje nem lehet kistestű állatokat hivatalosan és szabályosan adni-venni a piacon.

Gábor Zsombor viszont azt mondja, a Diószegi úti állatvásáron van erre mód. Ott egyébként kötelező állatorvost fizetni, hogy bevizsgálja, megnézze a papírokat. A piacon kívül illegálisan árulók állatait viszont senki nem nézi.

A városüzemeltetési osztályvezető azt mondja: az élőállat kereskedelem feltételeit nagyon szigorúan szabályozzák, melyek meglétét az ÁNTSZ folyamatosan ellenőrzi. A debreceni önkormányzat tulajdonában és üzemeltetésében lévő piacokon e feltételek biztosítása olyan jelentős beruházást igényelt volna, hogy az a jelentkező igényekkel nem volt arányban.

Így tehát ezeket ki sem alakították. Folyamatosan vizsgálják azonban annak a lehetőségét, hogy ezeken a piacokon kialakíthatók-e, s ha igen, milyen feltételekkel a kisállat árusítás körülményei. Ettől függetlenül – tette hozzá – Debrecenben, a Diószegi úti állatvásár területén van lehetőség a kistestű állatok árusítására is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
A Daru-Csegei utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.